Közélet

2015.02.27. 17:11

Megváltoznak a kommunista utcanevek

Schottner Norbert lőrinci jegyző – a képviselő-testület szándékának megfelelően – felhívást tett közzé néhány helyi utca elnevezésének megváltoztatása érdekében.

HEOL

A városvezetés ugyanis szeretné, hogy ötletekkel, javaslatokkal a lakosság is bekapcsolódjon a törvényben előírtak nyomán időszerűvé vált módosítások előkészítésébe.

Mint ismert, a közterületek és közintézmények nem viselhetik olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, illetve olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal. Lőrinciben négy ilyen található: a Ságvári Endre, a Hámán Kató, a Marx Károly és a Rózsa Ferenc utca.

A javaslatokat az utcák új elnevezésére főképp azoktól várják, akik érintettek a névváltoztatásban. Kérik, hogy az elképzeléseket a beküldő nevével és címével ellátva a városháza internetes címére ([email protected]), vagy személyesen a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatára március 16-ig juttassák el. A testület várhatóan március 26-i ülésén dönt az utcanevek megváltoztatásáról. A lőrinci kormányablak ingyenesen cseréli le az érintett okmányokat, így a lakcím igazolványt, a forgalmi engedélyt, az őstermelői igazolványt vagy a vállalkozói igazolványt, de nem automatikusan, hanem kizárólag az érintett lakos kérelmére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!