2007.09.30. 17:00
Munka után mulatság jön
Igazi színes forgataggá változott a hét végén Gyöngyössolymos, ahol az idén immár a 18. szüreti mulatságot rendezték meg. A kétnapos program során mind a szőlész-borász szakma képviselői, mind pedig a szórakozni érkezők tényleg jól érezhették magukat.
A Solymosi Szüret a borfogyasztási szokásokhoz kapcsolódó előadással kezdődött, majd az érdeklődők gyakorlatban is kipróbálhatták az elsajátított elméleti tudást. A finom helyi nedűk kóstolása után már a gasztronómiáé volt a főszerep. Aki pedig lemaradt volna a délelőtti ismertetőről, az később az iskola udvarán ingyenesen megízlelhette a háziasszonyok által készített tájjellegű ételeket, többek között a porcukorral finoman meghintett herőcét és a ropogós molnárkalácsot.
A szüret ünnepén
Nemcsak a szüret végét ünneplik mulatsággal, hanem munka közben is jó hangulatban telnek a napok.
Délután a családok, a baráti társaságok a szabadtűzi főzőversenyre készültek az iskola udvarán, miközben elkezdődhetett a hagyományos szüreti felvonulás, amelyet Szolcsák Gyula nyitott meg. A helység polgármestere ünnepi köszöntőjében elmondta: a helybéliekre is jellemző, hogy nemcsak a szüret végét ünneplik mulatsággal, hanem munka közben is jó hangulatban telnek a napok. A felvonuló óvodások, általános iskolások, lovasok, valamint a hagyományőrző Menyecskekórus a faluközpontban hirdették a szőlő és a bor ünnepét. A szüreti mulatság alkalmat adott egyúttal arra is, hogy megválasszák a falu legerősebb férfijét, asszonyát és gyermekét, majd pihentetőül népszerű musicalslágereket hallgathatott meg a közönség.