Manók, tavasz, virágok, s közben halkan szól a dzsessz

Szőke Andrea Pipitér és Libatop című mesejátékát mutatta be legutóbb az egri Harlekin Bábszínház. Az Éry-Kovács András rendezte darab két kis manóról szól, akikkel varázslatos kalandok történnek. Az első ilyen csodát mi nézők is évről vére megtapasztaljuk: a tavasz beköszöntével új élet kezdődik. Álmából ébred Pipitér is (Zádori Szilárd), aki tudja: fontos nap jött el, barátja Libatop (Szűcs Réka) születésnapja. Legszívesebben virágot vinne a pajtásnak, ám csak egy magot talál, ami nem tetszik az ünnepeltnek. Szerencsére Méhe néne (Mészáros Pancsa) tudja, „bűvös harmat ad nagy hatalmat”, azaz egy faodúban fellelhető varázs-víz segít a szép szirmok fakasztásában.

A kis manó még fejre is áll, hogy sikerüljön a mágia, de bájos ügyetlenségében végül magára önti a matériát, s így a kobakján nő virág. Társa sem jár nagyobb szerencsével, miután kiborul a víz, hernyóvá változik. Ismét méhe néne segít, hiszen ő tudja, a tavasz elhozza a varázslatot. A csoda meg is történik: az elvetett mag kikel, gyönyörű virág nő ki belőle, a rontás elmúlik, s boldog a mese vége. Kis szurka-piszka azért még belefér a zárás előtt, amikor is elhangzik: néhányan azt hiszik, hogy amíg a nő „hisztiz és zokog”, a férfi dolga, hogy tűrjön. Aztán helyreáll az egyensúly, kiderül, nem érdemes undoknak lenni.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Varázslatos kalandok szemtanúja lehet a publikum FOTÓ: GÁL GÁBOR
[/caption]

A bábszínház kifejezetten a gyermekekhez szól az előadással, ugyanakkor koránt sem leereszkedve. Ennek fontos bizonyítéka, hogy a három fiatal bábszínész munkája, akik e darabban mutatkoznak be a közönségnek, komolyan véve a feladatukat. Képesek közösen dolgozni, egymást munkáját segítve, kiegészítve. Mi több, nemcsak a Csonka Erzsébet tervezte bábokkal játszanak, ők maguk is részesei az előadásnak, „összekacsintanak” a manókkal.

Jól szólnak a verses szövegek is, persze a szerző neve garancia is a játékos szó-virágokra (sic!). A publikum szép képekben gyönyörködhet, nagy öröm, hogy a világításon sem „spóroltak” az előadás készítői. No de ami igazán csoda, az a muzsika. Németh János már többször bizonyította a Harlekinben, hogy munkája nem „csak” a potméterekkel kapcsolatos, hanem a hangszerekkel is. Láthattuk-hallhattuk gitározni, hangeffekteket megszólaltatni, ezúttal azonban olyan dzsesszzenét komponált, amit talán CD-n is ki lehetne adni, hogy apa-anya (meg talán a gyermekek) az előadás után is hallhassák.