Csank János meglepő észrevétele

2024.02.22. 13:27

Dejan Sztankovics számít a Fradi-táborra a visszavágón

A Ferencváros ma este a görög Olimpiakosz Pireusz ellen lép pályára, hogy kiharcolja az Európa Konferencia-liga nyolcaddöntőjébe jutást. Dejan Sztankovics szerint a játékosainak a végletekig küzdeniük kell majd a görögök ellen, a szurkolóknak pedig pokoli hellyé kell varázsolniuk a zöld-fehérek otthonát. A Sevilla mestere, José Luis Mendilibar jobb kezdést vár a csapatától a visszavágón. Csank János az első meccs érdekes tanulságára hívta fel a figyelmet.

MW

A Ferencváros és az Olimpiakosz párharca Budapesten dől el

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Egy hete a Fradi egy késői góllal 1-0-ra kikapott Pireuszban. Bár a hajrában több helyzetük volt a görögöknek az első 60-70 perc játékát látva a Ferencváros rászolgált volna a döntetlenre – derült ki az Origó oldaláról. A tavaly az Európa-ligában nyolcaddöntőig jutó zöld-fehéreknek a hazai közönség előtt mindenképpen támadóbb szellemben kell futballoznia. Dejan Sztankovics szerint ehhez az is kell, hogy a klub minden alkalmazottján mellett a szurkolók is kiálljanak a csapat mellett a legnehezebb pillanatokban is. 

Telt ház és brutális hangulat várható a Ferencváros és az Olimpiakosz összecsapásán (illusztráció)
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

Sztankovics: A MECCS... 

A zöld-fehérek a hétvégén nem játszottak bajnokit, ami Dejan Sztankovics szerint igazából nem sokat számít egy olyan idényben, amikor nagyjából 60 meccset játszanak az európai kupacsapatok. Másrészt viszont először tudott igazán sokat együtt készülni a teljes kerettel – írta meg az Origó

Ez lesz a MECCS, csupa nagy betűvel. A szurkolóktól azt várom, hogy az utolsó pillanatig támogassák a csapatot, higgyenek a fiúkban, higgyenek a győzelemben

 – fejtette ki a Fradi edzője a visszavágó előtti sajtótájékoztatón. Az biztos, hogy ha a magyar csapat versenyben akar maradni az Európa-konferencialigában, győznie kell minimum két találattal.

Varga Barnabás tizedik góljára várva

A támadójátékban kulcsszerep hárulhat Varga Barnabásra, aki ugyan csak 2023 nyarán csatlakozott a Ferencvároshoz, azóta viszont az együttes egyik erőssége. 

A magyar válogatott támadó a Konferencia Liga-selejtezők során hat mérkőzésen hétszer volt eredményes, a csoportkörben négy meccsen kétszer, tehát a nemzetközi porondon tizedszer lenne eredményes, ha betalál.

 (Az NB I-ben 13 meccs/13 gól a mérlege. Noha saját bevallása szerint még nem érte utol magát, mégis remek formának örvend: az MTK és a DVTK elleni két bajnokin öt gólt szerzett. Varga Barnabás egyébként Pireuszban is remek gólt fejelt, csakhogy a játékvezető akkor érvénytelenítette a találatot.

Győzelemmel hangolt az Olimpiakosz 

A Fradi elleni párharc előtt kinevezett vezetőedző, José Luis Mendilibarral elégedettek lehetnek a görög klub vezetői, mivel az FTC legyőzése után az Olimpiakosz idegenben verte 4-1-re az addigi éllovas PAOK-ot – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. A görög bajnokságban ötpontos hátránnyal a negyedik helyen álló gárda így bár nem lesz maximálisan kipihent, de mindenképpen önbizalommal telve várja a párharc második felvonását. A spanyol edző egy dolgot kiemelt a visszavágó előtt. 

Az első meccs nagyon nehéz első félidőt hozott Pireuszban. Ennél mindenképpen jobban kell kezdenünk. Azt szeretném, hogy többet legyen nálunk a labda, mint hazai pályán. Edzőként nem szoktam hozzá, hogy az aktuális csapatom többnyire védekezzen. Azt kedvelem, ha az együttesem az ellenfél térfelén védekezik

 – árulta el a sajtótájékoztatón a spanyol tréner, hogy miben vár javulást a tanítványaitól. A tíz napja kinevezett trénert nem zavarja, hogy telt ház és pokoli hangulat várja majd a Groupama Arénában, mert ahogy fogalmazott, épp a szaloniki pokolból érkeztek, méghozzá elég jó eredménnyel.

Csank szerint Mendilibar zseniálisan cserélt

A Ferencváros korábbi híres játékosai bizakodóak a sorsdöntő összecsapás előtt. Mucha József Dejan Sztankovicshoz hasonlóan a Fradi-táborban bízik, Nyilas Elek szerint pedig az első mérkőzés alapján egyáltalán nem félelmetes ellenfél a görög csapat. 

Varga Barnáékat előzetesen azzal riogatták, hogy micsoda gazdagság áll a Olympiakosz mögött, és csupa extraklasszis labdarúgót vetnek be, ezért nincs sok esély a továbbjutásra. Ehhez képest még mindig él az esély

 – nyilatkozta a Metropolnak az évek óta Tiszakécskén dolgozó Nyilas Elek. 

Negyvenöt percig a magyar bajnok szemre is szépen kombinálhatott. A nyugalom azonban tovatűnt, amikor szünet után a spanyol edző, José Luis Mendilibar zseniálisan cserélt

 – árulta el az első meccs tanulságait a Fradi egykori edzője, Csank János. Egy biztos: ha a Fradi versenyben akar maradni az Európa-konferencialigában, győznie kell, de minimum két találattal. Az idegenbeli gólos szabály már nem él, így bármilyen egygólos siker ezúttal kétszer 15 perces hosszabbítást érne. Ha idáig fajulnának a dolgok, és a ráadásban sem születne döntés, büntetőpárbaj következne. Döntetlen vagy vereség esetén viszont az Olimpiakosz örülhetne.

Konferencia-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó

Ferencváros–Olimpiakosz (görög) 
21.00 (tv.: M4 Sport)
A találkozót nálunk is nyomon követhetik majd!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában