Kanada

2018.04.23. 22:03

Járókelők közé hajtott egy kisbusz Torontóban, sokan megsérültek

A sofőrt, aki az eset után kereket oldott, a rendőrség később őrizetbe vette, indítékát még vizsgálják a hatóságok. A gyanúsítottal kapcsolatosan egyelőre nem közöltek részleteket.

Egy szemtanú a CNN hírtelevíziónak arról számolt be, hogy számára úgy tűnt, a sofőr szándékosan hajtott neki járókelőknek. „Ez az ember szándékosan tette ezt, mindenkit meg akart ölni. Csak ment és ment. Az embereket meg sorra üttötte el” – hangoztatta az Ali néven bemutatkozott szemtanú.

Szemtanúk beszámolói alapján úgy tudni, hogy legalább két ember életét vesztette az incidensben. A helyi Newstalk 1010 rádióadó pedig ötre teszi a halottak számát.

A torontói rendőrség Twitter-bejegyzésében közölte, hogy még túl korai megállapítani, hogy hányan és milyen mértékben sérültek meg az eset során. A rendőrség korábbi beszámolója szerint legalább „nyolc-tíz” ember sérült meg. A rendőrségi Twitter-üzenetből annyit lehet megtudni, hogy a sofőr egy fehér kisteherautóval hajtott a járókelők közé.

A torontói mentőszolgálat szóvivője, Kim McKinnon elmondta, hogy munkatársaik a helyszínen vannak, de az áldozatok számával és sérüléseik mértékével kapcsolatosan ő sem közölt részleteket.

A rendőrség lezárta a Yonge utca és Finch út találkozásánál található kereszteződést, a torontói közlekedésirányító központ pedig leállította az alatta elhaladó metrót.

Az incidens a legnagyobb kanadai város északi részén, mintegy 30 kilométerre a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7 csoport külügyminiszterei találkozójának helyszínétől történt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában