Jelentkezett a végrehajtó

2018.10.18. 15:24

Tíz év után kártérítést kaphatnak az olaszliszkai lincselés áldozatai

Szögi Lajos családja eddig semmilyen anyagi jóvátételt nem kapott.

A végrehajtó tíz év után váratlan kéréssel fordult a tragikusan elhunyt Szögi Lajos (†44) családjához. Elkérte a számlaszámukat, ami az ügyvédjük szerint azt jelenti: a nekik megítélt 46 millió forint egy része megérkezik – számolt be minderről sajtóértesülések alapján a Bors Online.

A portál idézi dr. Helmeczy László ügyvéd nyilatkozatát, aki kifejtette: „hiába ítéltek meg nekik ennyi pénzt, egy fillérhez sem jutottak eddig hozzá, mert miután a büntetőperekben zárolják az elkövetők vagyonát, először a nyomozás és a bírósági per költségeit térítik meg az államnak, és csak ezután következhetnek az áldozatok.”

A cikk szerint az olaszliszkai elkövetők gyakorlatilag nincstelenek, nem is számított senki sem arra, hogy a család valaha is egy fillért lát tőlük.

A végrehajtó kérése így nagy meglepetés volt mindenkinek, most már csak az a kérdés, mekkora az összeg, amit utal majd.

Mint ismert, 2006 októberében Szögi Lajos személygépkocsijával Szegilong irányából haladt Olaszliszkára a két – akkor még kiskorú – lányával. Egy gyermek az út széléről hirtelen megindult az autó felé, majd – utóbb ismeretlenül maradt körülmények között – az út melletti árokba esett. Azt azonban megállapította a bíróság, hogy a sértett gépkocsija nem okozott sérüléseket neki. A sofőr megállt autójával, azonban már nem tudott kiszállni, mert három helybeli – együttes erővel, a felső testén és a karjain megragadva őt – kirángatták a gépkocsiból. Közel tíz percen át rendkívül brutális módon, emberi mivoltukból kivetkőzve bántalmazták. Szögi Lajos tiszavasvári tanár ennek következtében a gyermekei jelenlétében ­elhunyt. Szögi Lajos halálának 12. évfordulóján a 888.hu írt rendhagyó megemlékezést, melyet portálunk is szemlézett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában