érték a család, a nemzet

2019.09.18. 13:14

A kereszténydemokrata megközelítés közösségben gondolkodik

A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális, például a kereszténydemokrata megközelítés közösségben: családban, nemzetben gondolkodik – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Menczer Tamás beszédében emlékeztetett: a közelmúltban rendezték meg a keresztény újságírók nemzetközi konferenciáját, amelyen a keresztények üldöztetése is téma volt. Ma 245 millió embert üldöznek valamilyen formában azért, mert keresztény – közölte.

Az államtitkár ötmillió forintos adományt adott át az Ökumenikus Segélyszervezetnek a Közel-Keleten élő nehéz sorsú keresztények megsegítésére – ezt az összeget a konferencia szervezése során sikerült megtakarítani – a támogatásból két iraki iskola udvarát újítják fel, valamint felszerelik sporteszközökkel.

Védelem itthon, segítség a válságrégiókban

Kifejtette: a konferencia során egyértelmű volt, hogy mi a különbség a keresztény és a liberális felfogás, a kereszténydemokrácia és a liberális demokrácia között. A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális, a kereszténydemokrata megközelítés közösségben: családban, nemzetben gondolkodik, a liberális pedig egyénben.

A liberálissal szemben a kereszténydemokrata felfogás értékesnek tartja és támogatja, ha az egyén tesz a közösségéért, például családot alapít, gyermeket nevel vagy éppen munkát vállal és helyt áll a munkahelyén.

A liberális álláspont szerint a hagyományok, a vallás, a nemzet megkötnek minket, ezért szabadulni kell tőlük, a kereszténydemokrata felfogás szerint viszont ezek értékek és meg kell őrizni őket – magyarázta.

Az államtitkár kitért arra: gyakran „támadnak minket” azzal, hogy a magyar kormány migrációs politikája nem kereszténydemokrata, nincs összhangban a keresztény értékekkel. Ennek épp az ellenkezője igaz:

Magyarország valóban épített kerítést, hogy megállítsa a migrációt, megvédje a magyar embereket, de emellett helybe viszi a segítséget a válságrégiókba, mert az az elve, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a legnagyobb szükség van rá

- hangsúlyozta.

Külső segítség nélkül nem áll helyre az élet Irakban

Keveházi Klára, az Ökumenikus Segélyszervezet fejlesztési és humanitárius igazgatója elmondta: Irakban a korábban az Iszlám Állam terrorszervezet által elfoglalt területeken súlyos a helyzet, és bár van iskola, ahol már elindult az élet, a legtöbb esetében külső segítség nélkül nincs esély, hogy újra elkezdődjön a tanítás. Pedig az oktatási körülmények javítása is elengedhetetlen, hogy a családok a szülőföldjükön tudjanak maradni – tette hozzá.

Közölte:

a segélyszervezet igyekszik segíteni a helyi családokat, javítani az életfeltételeiket és támogatni a távozni kényszerültek hazatérését. Eddig is lakóházak, iskolák, vízhálózatok felújítását segítették

- sorolta.

Keveházi Klára azt mondta, a térségben leromlott állapotban vannak az iskolák, veszélyesek az iskolaudvarok, ezért a most kapott adományból két középiskola udvarában alakítanak ki sportolásra alkalmas helyet és sporteszközöket is vesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában