Járvány

2020.01.31. 19:00

Mostantól minden Kínából érkező utast megvizsgálnak a budapesti reptéren

Megmérik, van-e lázuk, gyanú esetén kórházba viszik őket.

Péntek estétől valamennyi közvetlenül Kínából érkező utast megvizsgálnak a Liszt Ferenc-repülőtéren a koronoavríus-járvány miatt, mielőtt belépne az országba – közölte a Budapest Airport Zrt.

Az első járat, amelynek utasait a hatósági döntés értelmében megvizsgálják, az Air China 18:50-kor Minszk érintésével Pekingből érkező gépe – közölték.

Közleményük szerint a szűrést a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság irányítása mellett a Budapest Airport szerződött egészségügyi szolgáltató partnere végzi.

Az utasok egészségi állapotának ellenőrzése – a több országban már alkalmazott eljárásrendhez hasonlóan – testhőmérséklet-méréssel történik. A határértéket meghaladó testhőmérséklet esetén az egészségügyi szakszemélyzet további vizsgálatokat végez.

Ennek megfelelően az utas folytatja az útját, vagy gyanú esetén az erre felkészült egészségügyi intézménybe viszik.

A Budapest Airport mindent megtesz, hogy a rendkívüli intézkedésként bevezetett egészségügyi szűrés mellett is biztosítsa a repülőtér gördülékeny működését„ – emelték ki, hozzátéve: a Budapest Airport rendelkezik minden olyan eszközzel és felszereléssel, amellyel képes ellátni a rá vonatkozó előírásokat és támogatni tudja a hatóságok munkáját.

Külön kitértek arra is, hogy a repülőtér üzemeltetője jelentős készlettel rendelkezik a szükséges védőfelszerelésekből és a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, eszközökből, továbbá rendelkezésre állnak a megfelelő elkülönítő helyiségek is.

A Budapest Airport maradéktalanul eleget tesz a hatóságok előírásainak, és minden szükséges eszközzel támogatja a hatóságok munkáját – írták.

Budapest és Kína között a következő napokban is több közvetlen járat közlekedik: vasárnap egy, hétfőn három.

A Shanghai Airlines pénteki közlése szerint a Csengtu-Budapest járatot február 4. és március 28. között, a Hszian-Budapest járatot február 6. és március 26. között felfüggeszti – áll a közleményben.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. Kínában péntekig csaknem tízezer ember fertőződött meg, és 213 meghalt. A vírus további húsz országban jelent meg, halálos áldozatot Kínán kívül nem szedett.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ péntek esti tájékoztatása szerint eddig minden általuk vizsgált minta negatív volt, Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában