Járvány

2021.12.02. 17:32

Kitiltják az oltatlanokat a kiskereskedelemből Németországban

Kitiltják az oltatlanokat a kiskereskedelmi üzletekből Németországban – jelentette be Angela Merkel ügyvezető kancellár csütörtökön Berlinben.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozásán hozott döntés szerint valamennyi tartományban bevezetik, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltással nem rendelkezők kizárólag az alapellátást biztosító boltokba léphetnek be.

A vírus terjedésének lassításához egy sor további korlátozást is bevezetnek, mert a Covid-19 miatt kórházba kerülők nagy száma miatt veszélybe került az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképessége. Ebben a helyzetben közös erőfeszítéssel, a „nemzeti szolidaritás” eszközével minél gyorsabban meg kell törni a járvány eddigi legerősebb, negyedik hullámát – emelte ki Angela Merkel.

Ismertette, hogy előmozdítják az általános oltási kötelezettség ügyét is. Felkérik a Német Etikai Tanácsot (Deutscher Ethikrat), hogy az év végéig dolgozzon ki egy állásfoglalást, amelynek alapján meg lehet vitatni és el lehet dönteni az ügyet a szövetségi parlamentben (Bundestag). A kötelezettséget februártól vezethetik be.

Ezek is érdekelhetik