Konferencia

2023.11.28. 23:18

Orbán Balázs: a szuverenitás soha nem az ország méretétől függ, hanem a benne lakó emberek elköteleződésétől

Ha tovább folytatja blokkosodási törekvését a Nyugat, akkor önmagát zárja börtönbe - jelentette ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója kedden Budapesten, a magyar-indiai diplomáciai kapcsolatok fennállása 75. évfordulójának alkalmából megrendezett konferencián.

MW

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója beszédet mond a 3. Danube geopolitikai csúcs második napján a fővárosi Lónyay-Hatvany Villában 2023. szeptember 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Hozzátette, hogy a Kelet és a Nyugat 2500 ével ezelőtti találkozása nélkül Európa nem ma tarthatna ott, ahol tart. Példaként említette a nyugati gondolkodás egyik legrégebbi fennmaradt szöveges írását, Parmenidész töredékeit, amelyhez az újabb kutatások szerint a szerző Indiából vette át iskolája számára a léttel kapcsolatos tézisét. Ennek elemzésére a görögök Platón vezetésével egy egész akadémiát hoztak létre, ezzel megalapozva és elindítva azt a nyugati gondolkodást, amelynek a mai Európát is köszönhetjük.

Orbán Balázs mindkét példát olyan jó gyakorlatnak nevezte, amelyek megmutatták, hogy a nemzetközi kapcsolatokat nem a dominanciára, hanem önkéntes együttműködésre, azaz a javak, gondolatok, ötletek cseréjére és az őszinte párbeszédre kell alapozni.

Hozzátette: 

ma viszont olyan világban élük, amikor a hegemón helyzete elvesztésétől félő Nyugat a világ többi részétől való elzárkózáson dolgozik attól tartva, hogy ellenkező esetben tovább erősödhetnek keleti ellenfelei.

 Magyarország meggyőződése szerint azonban ez egy rossz stratégia, mert a megoldás helyett lelassítja a folyamatokat, miközben az előre jelzett legnagyobb gazdasági növekedés nem a mai Nyugat államaiban várható, így a blokkosodással a Nyugat csak elzárná magát a keleti piacoktól.

Kijelentette:

 a magyar stratégia a termékeny együttműködés logikája, amely nem bezárja, hanem kinyitja a világ kapuit az együttműködő felek között. 

Meggyőződése szerint az indiai-magyar kapcsolatok mélyebb értelme az, hogy igen a barátságra, és nem a gyarmatosításra, azaz soha nem térdelünk le olyan hatalmak előtt, amelyek bármilyen alárendeltségbe akarják kényszeríteni a világ szabad népeit. A szuverenitás ugyanis soha nem az ország méretétől függ, hanem a benne lakó emberek elköteleződésétől.

A 2012-ben bejelentett keleti nyitás politikájával kapcsolatban azt mondta, hogy azóta a magyar-indiai kereskedelem minden évben rekordokat döntött; az Indiába irányuló magyar export csaknem megháromszorozódott, az onnan importált áruk mennyisége pedig közel meghatszorozódott. 

Kiemelt területnek nevezte a vízgazdálkodást, az élelmiszerfeldolgozást, a védelmi ipart, a gyógyszergyártást és az energiaszektort, amelyekben a magyar cégek jelenleg is aktívak az indiai piacon, valamint az indiai vállalatok milliárdos értékű beruházásait. amelyek magyarok tízezreinek adnak munkát.

A Magyar Külügyi Intézet által megrendezett eseményt India részéről Ménaksi Lekhi külkapcsolatokért és kultúráért felelős államminiszter nyitotta meg, aki beszédében azt emelte ki: India olyan nemzetközi együttműködések építésében és fenntartásában hisz, amelyek alapja egymás értékeinek és nézeteinek kölcsönös tiszteletben tartása, ahol őszintén nézhetnek egymás szemébe az együttműködő felek.

A konferencia - melynek résztvevőit videóüzenetben köszöntötte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Szubramanjam Dzsaisankár indiai külügyminiszter- ezután kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott a meghívott geopolitikai szakértők és diplomaták részvételével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában