Oktatás

2024.04.17. 13:46

Elindult a jelentkezés az MCC Fiatal Tehetség Programjára

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjára (FIT) június 30-ig lehet jelentkezni Kárpát-medence-szerte huszonhét helyszínen a most negyedikes diákoknak – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az MCC közleménye szerint a FIT program az MCC képzésrendszerének legfiatalabbakat megszólító eleme, amely már korai életszakaszban segíti a kiemelkedő képességű gyermekek kibontakozását.

A képzés ötödik osztályos kortól kínál élménypedagógiai módszertanra épülő, gyakorlatorientált tehetséggondozó képzést.

Hozzátették, hogy a FIT program közösségi alapon építkezik, a képzés támogatja a kötődést a magyar kultúrához és szülőföldhöz.

Hangsúlyozták: az MCC célja, hogy a szülőkkel és pedagógusokkal együtt segítsék a tehetséges gyermekek kibontakozását, az egyéni érdeklődési területek felfedezését, hosszabb távon pedig a tehetséges diákok érvényesülési lehetőségeinek biztosítása, a tudatos állampolgárrá válás elősegítése, a szűkebb és tágabb közösségük sorsáért felelősen gondolkodó és cselekvő értelmiségi bázis kialakítása áll a középpontban.

Közölték azt is, a jelenleg 4. évfolyamos, szeptembertől 5. évfolyamba lépő diákok jelentkezését várja a program Aradon, Beregszászon, Békéscsabán, Budapesten, Csíkszeredán, Debrecenben, Dunaszerdahelyen, Egerben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Miskolcon, Nagyváradon, Nyíregyházán, Pécsen, Sepsiszentgyörgyön, Szabadkán, Szatmárnémetiben, Szegeden, Szekszárdon, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben és Zalaegerszegen.

A beregszászi képzési programra a jelenleg 5. osztályos, szeptembertől 6. osztályba lépő diákok jelentkezhetnek – fűzték hozzá.

Jelentkezni a fit.mcc.hu weboldalon lehet; az érvényes jelentkezéshez szükséges az adatlap kitöltése és a szülői ajánlás feltöltése. A felvételire a következő tanév elején kerül sor, a félnapos felvételin a felvételi bizottság a diák motivációját, nyitottságát, elhivatottságát, intelligenciáját vizsgálja pszichológusok segítségével – írták.

A közlemény szerint a program hétvégi képzési alkalmakon alapul: szombatonként egész napos, intenzív, ugyanakkor játékokkal bővelkedő foglalkozásokban lehet része a gyermekeknek. Ezen felül a program heti egy alkalommal beszédközpontú nyelvoktatást biztosít a diákoknak.

Úgy folytatták, hogy a FIT mellett az MCC még több tehetség számára teszi elérhetővé egyedülálló programjait; 2023 őszén indították el a Fiatal Tehetségek Klubja programot, amelyben felső tagozatos általános iskolás diákok vehetnek részt. A FIT Klub a budapesti mellett a legtöbb vidéki és határon túli MCC képzési központban elérhető, a képzéseket heti rendszerességgel szervezi a tehetséggondozó – áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában