Közös fellépés

2024.04.26. 12:22

Magyarország igazi közép-európai EU-elnökségre készül (videó)

A miniszter cseh kollégájával, Jan Lipavskyal tartott sajtótájékoztatón a soros európai uniós elnökség feladatain kívül a két ország szoros együttműködéséről is beszélt.

MW

Szijjártó Péter a cseh külügyminiszterrel tárgyalt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Magyarország a közelgő európai uniós elnöksége idején Közép-Európa számára lényeges témákat kíván a középpontba állítani, mint a migráció elleni fellépés, a nyugat-balkáni bővítés és az energiabiztonság - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető a cseh kollégájával, Jan Lipavskyval közös sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a mostani vizitre rendkívüli időszakban kerül sor, amikor súlyos kihívásokkal néz szembe a világ, de remélhetőleg mindez meg tudja erősíteni a közép-európai sorsközösséget, minthogy a térség országai szembesülnek leginkább a szomszédságban pusztító háború következményeivel.

Kiemelte, hogy a közelgő magyar európai uniós elnökség egyik legfőbb célja a közösség hanyatlásának megállítása, a másik pedig, hogy a kormány igazi közép-európai elnökséget vigyen végig. Szavai szerint utóbbi alatt azt értik, hogy Közép-Európa számára lényeges témákat kívánnak fókuszba állítani.

Aláhúzta: az illegális migrációval szembeni harc eredményességére, az EU nyugat-balkáni bővítésének felgyorsítására és az energiabiztonság szavatolására fognak koncentrálni.

Majd kifejtette, hogy Közép-Európa közvetlenül tapasztalja a migrációs hullámok drámai hatásait 2015 óta, a bevándorlási áradat megállításához pedig komoly régiós összefogásra volt szükség.

Cseh, szlovák és lengyel rendőrök is segítettek és segítenek minket Magyarország déli határán abban, hogy kívül tartsuk az Európára veszélyt jelentő illegális bevándorlókat. És a négy közép-európai ország miniszterelnökeinek együttes folyamatos erőfeszítésére van szükség ahhoz, hogy a kvóták ügyét féken tartsuk, és ne engedjük, hogy itt illegális migránsok ezrei, tízezrei grasszáljanak kontroll nélkül

 - húzta alá.

"Tehát a kvótanyomásnak a jövőben is ellen fogunk állni" - figyelmeztetett.

Szijjártó Péter a nyugat-balkáni bővítés kapcsán méltatlannak nevezte azt, hogy a térségbeli tagjelöltek átlagosan 14 éve és 11 hónapja várakoznak a belépésre, ami egyúttal az EU politikájának a hitelességét is aláássa.

"Ez olyan helyzet, amit fel kell oldani, ezért a magyar elnökségnek világos menetrendje van arra, hogy hogyan segítse a nyugat-balkáni országokat a csatlakozási folyamatok felgyorsításában" - mondta.

Ezt követően az energiabiztonság témáját is érintette, leszögezve, hogy mindkét állam tervez nukleáris fejlesztéseket, ezért ezután is kiállnak Brüsszelben az atomenergiával szembeni negatív diszkrimináció ellen.

A nukleáris energia fenntartható energiaelőállítási forma, biztonságos, környezetkímélő, olcsó módja a nagy mennyiségű elektromos áram előállításának

 - jelentette ki.

"Ez segít Közép-Európa versenyképességének fenntartásában és javításában, így nem kívánjuk feladni, és készen állunk rá, hogy cseh cégeket bevonjunk a magyar nukleáris fejlesztésekbe, és jól állunk abban a tekintetben is, hogy magyar cégek jelenjenek meg a cseh nukleáris fejlesztések területén" - közölte.

A miniszter a kétoldalú kapcsolatokról szólva úgy vélekedett, hogy a magyar-cseh együttműködés jóval szorosabb, mint ahogy az a köztudatban él.

"Abszolút érdekünk, hogy ezt a jó együttműködést ne csak fenntartsuk, hanem folyamatosan fejlesszük is. És örülök, hogy az erre vonatkozó szándék és elkötelezettség nem tűnik egyoldalúnak" - tudatta.

Hangsúlyozta, hogy Csehország Magyarország hatodik legfőbb kereskedelmi partnere, s tavaly megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja is, amelynek értéke mára meghaladta a 14 milliárd eurót.

A magyar tőkekifektetéseknek Csehország a negyedik legfontosabb célországa, és az elmúlt időszakban törekvések történtek vegyesvállalatok létrehozására a közlekedési és a védelmi iparban - mutatott rá, kitérve arra is, hogy a Mol immár több mint háromszáz benzinkutat üzemeltet Csehországban.

A magyar külpolitikai stratégiában a visegrádi együttműködés mindig fontos szerepet játszott és játszik is, és remélem, ez így lesz a jövőben is, hiszen azt gondolom, hogy a visegrádi együttműködés hozzájárul Közép-Európa versenyképességének és biztonságának javításához, továbbá nemzeti céljaink eléréséhez is közelebb visz mindannyiunkat

 - összegzett.

A kínai vállalatok ellen indított hadjárat az európai gazdaság számára is káros

A tárcavezető a cseh kollégájával, Jan Lipavskyval közös sajtóértekezletén újságírói kérdésekre reagálva élesen felszólalt a világ blokkosodása felé mutató erőfeszítések ellen, s úgy vélte, hogy a kínai vállalatok elleni európai uniós fellépésekkor Magyarországra kellene tekinteni, ahol a legnagyobb német és kínai gyártók olyan szorosan működnek együtt az autóiparban, hogy szorosabbat már el sem lehet képzelni.

Tehát én azt gondolom, hogy a kínai vállalatok ellen indított hadjárat az az európai gazdaság számára is káros, mert mi itt látjuk a rendkívül szoros összefonódást a német és a kínai vállalatok között, és azt látjuk, hogy bizonyos német vállalati stratégiák, amelyek sikere európai érdek is, nem tudnak sikeresek lenni kínai beszállítás nélkül

 - hangsúlyozta.

"Lehet ideológiákat gyártani, lehet mondani, hogy ez politikailag micsoda vállalhatatlan dolog, de ettől még ez a tény" - fűzte hozzá.

"Nem értem, miről beszélnek Brüsszelben. Valószínűleg fogalmuk sincs arról, hogy a világgazdaság legfontosabb folyamata, az elektromobilitásra való áttérés hogyan zajlik a való életben" - húzta alá. Illetve kijelentette, hogy nagy várakozással tekintenek a kínai elnök tervezett magyarországi vizitjének elébe, amelyről részleteket a felek közötti megállapodás alapján április 29-én fognak bejelenteni.

Szijjártó Péter egy magyar-ukrán csúcstalálkozó lehetőségével kapcsolatban megismételte, hogy akkor kerülhet sor erre, ha a kárpátaljai közösség visszakapta a jogokat, amelyekkel 2015-ben rendelkezett.

"Nem az ígérvény megtételekor, hanem amikor visszakapták a jogokat, akkor lehet csúcstalálkozó. Mi készen állunk rá. Elvárásaink világosak, azt tizenegy pontban átadtuk. Folyamatosan beszélek Jermak kollégával, Kuleba kollégával, tudják, hogy mit szeretnénk, tudják, mik az elvárásaink, és remélem, hogy egyszer majd figyelembe is veszik őket" - fogalmazott.

Az Egyesült Államok ukrajnai támogatási csomagjának elfogadására vonatkozó kérdés kapcsán közölte, hogy ennek az értékelését az amerikai választópolgárokra kell bízni, akiknek novemberben lehetőségük lesz véleményt nyilvánítani arról, milyen jövőt gondolnak a világnak béke vagy háború szempontjából.

"Őszintén reméljük, hogy a döntés majd inkább a béke felé viszi a világot, s nem a háború eszkalálódása irányába" - mondta.

Mi úgy gondoljuk, hogy a fegyverszállítások meghosszabbítják a háborút, további emberek halálához vezetnek, további pusztításhoz vezetnek, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ez az álláspontunk elég erőteljes kisebbségben van Európában, de attól még létezik, és attól még kitartunk ezen álláspontunk mellett 

- tette hozzá.

Majd leszögezte, hogy a konfliktus kizárólag diplomáciai rendezéssel érhet véget, a béketárgyalásoknál pedig minden háborúzó félnek ott kell ülnie az asztalnál.

A miniszter megerősítette, hogy a kormány nagy fontosságot tulajdonít a visegrádi együttműködésnek, és mindig is több volt az olyan ügy, amelyben az érintett országok egyetértettek, mint amelyben nem, csak a mostani nézeteltérés az ukrajnai háború kérdésében nagyon látványos.

"Remélem, hogy mind a négyünkben lesz annyi bölcsesség, hogy felismerjük, hogy tízszer ennyi ügyben meg egyetértünk, (.) és ezekben közösen képviseljük az álláspontunkat, mert az jobb mindenkinek" - közölte.

Ezután támogatásáról biztosította Jan Lipavsky azon döntését, hogy a nap folyamán Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel is találkozik, mondván, semmi kritizálnivaló nincsen abban, ha egy vendég más politikai szereplőkkel is egyeztet, ez teljesen normális.

Rámutatott: ő maga is le szokott ülni a külföldi látogatásai során nem kormánypárti politikusokkal, így volt ez legutóbb Prágában is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában