Meseíró Verseny

2021.05.16. 21:00

Mesés alkotások jöttek a tarnamérai pályázatra

Az Arany László Meseíró Versenyt idén is megszervezte az Egri ­Tankerületi Központ támogatásával a Tarnamérai Általános Iskola.

B. R.

Az igazgatója lapunknak elmondta, már huszonnyolcadszor hívhatták életre a pályázatot, igaz, a járványhelyzet nem tette lehetővé a személyes találkozást.

– Nagyon örültünk, hogy ennek ellenére a megye ­tizenegy iskolájából negyvenkét pályamű érkezett hozzánk postai úton – ismertette Kassáné Dér Gizella.

Három korosztályi kategóriában lehetett pályázni, a jeligés meséket nem ­helybeli szakemberekből álló öttagú zsűri értékelte. A résztvevőket emléklappal, oklevéllel jutalmazták. A kategóriánkénti legjobb három mű szerzőjét könyvjutalomban részesítették. Első lett a tarnamérai iskola tanulója, Gondi Miléna, a visontai iskolából Benedek Réka és Varga Luca is.

A tarnamérai intézmény vezetője arról is beszélt, hogy eddig már két mesegyűjteményt jelentettek meg az első helyezést elért művekből. Terveik szerint a verseny harmincadik évfordulóján is kiadnak egy újabbat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!