veteményezés

2021.05.14. 04:00

Rengetegen vettek részt a kerecsendi magbörzén

A napokban ingyenes vető- és virágmagbörzét tartottak a templom plébániáján, ahol a Felzárkózó Települések Program felelősei rengeteg értékes és izgalmas kerti növény, illetve különleges virág magvait kínálták a lakosságnak. Mindezt Román Katától, a program megbízott helyi vezetőjétől tudtuk meg.

B. K.

A kezdeményezéssel az volt a céljuk, hogy minél több művelt veteményeskert létesüljön a településen. Ez ugyanis segít a családoknak az önfenntartásban. Emellett serkentheti azt a folyamatot, hogy minden magánporta ápolt és virágos legyen. A programon nagyon sokan vettek részt, és örömmel fogadták a lehetőséget. Megosztották eddigi tapasztalataikat és tanácsokat adtak a sikeres kertműveléshez.

Az akcióval egyúttal a Zöldülő Kerecsend mozgalomhoz is csatlakoztak a szervezők. A viszonylag újnak számító civil szervezet szintén azon munkálkodik, hogy szépítsék, gazdagítsák, s megőrizzék a teremtett világot, a saját falujukat, kertjüket a kerecsendiek. Nekik köszönhető, hogy az elmúlt időszakban különleges fákkal, cserjékkel gazdagodtak a falu forgalmasabb közterületei, útszakaszai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!