2013.02.11. 12:44
Kelemen Attila tanítványai már a Bajnokok Kupájára hangolnak
Péntek este harmadik mérkőzését is megnyerte a Világliga selejtezőjében a magyar női válogatott. Az öt egri pólóssal felálló nemzeti együttes számára most egy hónap pihenő marad, ami éppen jó a bajnokság folytatására.
– A válogatott kezd egyre jobb lenni, amiben számomra az a legboldogabb dolog, hogy az öt egri játékosom szereplése nagyban meghatározza a csapat szereplését – fogalmazott Kelemen Attila, a válogatott másod-, a ZF-Eger vezetőedzője. – Büszke vagyok tanítványaimra Gangl Edinától kezdődően Somhegyi Noémiig bezárva, tényleg végzi a feladatát, mindenki motivált, ezért is remélem, hogy a közelgő Bajnokok Kupája mérkőzéseken, a klubunk is kasszíroz majd ebből a lendületből.
– A válogatott után következő feladatként a „ketté szakadt” egri csapat újrakovácsolását lehetne megemlíteni?
– Elsősorban fejben kell helyrebillenteni a dolgokat, mert ahogyan a válogatottnál tartózkodó játékosaim, úgy az Egerben készülő társaik is megkapták a megfelelő fizikális felkészülést. Természetesen lesznek olyan technikai jellegű feladatok, amiket újra át kell majd beszélnünk, a lányok ugyanakkor átérzik a tét fontosságát, ezért mindenben partnerek.
[caption id="" align="alignleft" width="360"] Az egri hölgyek szombaton 10 órakor a Honvéd ellen játszanak Fotó: Lénárt Márton
[/caption]
– A válogatott programot egy időre elfelejtve, mától ismét teljes kerettel készülhet a ZF-Eger csapatával, ráadásul hétvégén már folytatódik is a bajnokság.
– Ez pontosan így igaz, az OB I-es pontvadászat szombaton folytatódik, de bennünket jelen pillanatban nem nagyon érdekel az alapszakasz. Persze nem lebecsülve a többi csapatot, úgy gondolom, nekünk a BVSC-re és a Szentesre kell figyelnünk. Most a legfontosabb feladatunk mégis a március 9-i, athéni Bajnokok Kupája negyeddöntő, majd a 23-i egri visszavágó. Az Olympiakosz otthonában olyan eredményt szeretnénk elérni, ami nyomán nagyon sok szurkoló kijön majd a Bitskey-uszodába.