A gyász ideje

Pajor-Gyulai László

Sajnos érte némi sokk a magyar sportot az elmúlt egy héten belül. A férfi pólósok a vártnál jóval gyengébben szerepeltek a világbajnokságon, az eddig a futottak még kategóriájába tartozó franciáktól elszenvedett vereség négygólos hátrányból enyhén szólva is meghökkentő, de nem történt semmi végzetes, a csapat már az olimpiai kvótával a zsebben érkezett meg Dohába.

Ennél jóval nagyobb tragédia történt vasárnap Sopronban. Ezen a hasábon már másnap írtunk róla, ám a női kosárlabda-válogatott kudarcán még napokkal később is nehéz túllendülni. És éppen ez az: minősíthetjük-e kudarcnak a végeredményt? Az olimpiai selejtezőtornán messze a magyar csapat volt a legesélytelenebb, végül is a papírforma igazolódott azzal, hogy a világbajnoki negyedik Kanada, az olimpiai ezüstérmes Japán és az Európa-bajnoki döntős Spanyolország vehet részt a párizsi olimpián. A selejtezőkkel a magyar válogatott a világ tizenkét legjobb csapa közé került, ami óriási szó, és senki sem tehetne szemrehányást azért, mert nem sikerült beverekednie magát a tizenkettő közé.

Ám úgy, hogy Székely Norbert csapata legyőzte Japánt, majd 22 pontos vezetésről kapott ki egyetlen kosárral a spanyoloktól, a bravúr elmaradása óriási kudarccá vált.

Ilyen összeomlást ritkán produkál a sport, a stáb tagjai és a játékosok nagyszülő korukban is izzadtan riadnak majd fel, ha álmaikban előjön a spanyolok elleni utolsó negyed.

Félő, ekkora lehetőség sohasem adódik már előttük: haza pályán, nekik fantasztikusan szurkoló közönség előtt, megkímélve az utazás és az akklimatizálódás gondjaitól jó ideig biztosan nem játszhatnak olimpiai részvételért.

Ez persze nem jelenti azt, hogy négy év múlva nem harcolhatják ki a jegyet a következő játékokra, ám ez a kapu most biztosan tárva-nyitva volt, és tegyük hozzá azt is: a csapat nyitotta ki saját maga előtt. A gond az, hogy a női kosárlabda hazai népszerűsége és presztízse az átlagos sportkedvelők között nem túl magas, és ezen lehetett volna kedvezően változtatni azzal, hogy Párizs miatt a válogatott a figyelem fókuszába kerül. Most lehet újrakezdeni az utat, és a FIBA szakírója nem véletlenül írta a torna után, hogy senki sem várt ennyit sem ettől a csapattól, ezért számára ez az eredmény nem a vég, hanem a kezdet. Ha a tagjai kiheverik a sokkot, látják majd a jót is, azt, hogy a világ elitjének komoly vetélytársai voltak, és ebből erőt, önbizalmat meríthetnek.

A válogatott a következő tétmeccsét novemberben játssza – addig van idő kiheverni a gyászt.