-3°

Kacsacsőrű, hattyúnyakú horrordinó ijesztgetett 75 millió éve

Egy paleontológus szerint a teremtmény leginkább egy Velociraptor és egy liba szerelemgyerekére hasonlított.

Kacsacsőre, hattyúnyaka, tűhegyes fogai, gyilkos karmai, uszonyszerű karjai és hosszú lábai voltak annak az újonnan azonosított, mindössze pulykaméretű dinoszaurusznak, amely 75 millió évvel ezelőtt élt a mai Mongólia területén.

A Halszkaraptor escuilliei névre keresztelt dinoszaurusz struccszerűen járt-kelt a szárazföldön, és sok időt töltött a vízfelszínen lebegve is, miközben hosszú nyaka segítségével levadászta az apró halakat, rovarokat, puhatestű állatokat és rákféléket. A kutatók szerint ez az első olyan ismert két lábon járó, húsevő dinoszaurusz, amely félig vízi életmódot folytatott.

A Nature című folyóiratban bemutatott apró, mindössze nagyjából 45 centiméter magas teremtmény megkövült csontvázát egy homokkő sziklába ágyazódva találták meg.

„A dinoszauruszok különböző csoportjainak jellegzetességei keverednek benne meglehetősen bizarr módon”

– mondta a tanulmányt vezető Andrea Cau, a bolognai Capellini Földtani Múzeum paleontológusa, aki szerint a teremtmény leginkább egy Velociraptor és egy liba szerelemgyerekére hasonlít.

A kutatók úgy vélik, hogy a Halszkaraptor testét tollak boríthatták, ám azok ritkán maradnak meg fosszíliákban, és ezúttal sem jártak szerencsével a szakemberek. Az Albertai Egyetemen dolgozó Philip Currie szerint a madarakhoz képest a Halszkaraptor mellső lábai viszonylag kicsik voltak és felépítésüket tekintve „szándékosan nem szárnyszerűek” voltak.

„Feltehetőleg lassan úszott, talán úgy, mint egy hattyú, és a mellső lábait használta manőverezéshez” – mondta Cau. A szakember szerint a Halszkaraptor úgy futott, mint az összes többi dinoszaurusz, és mind a szárazföldön, mint a vízben hosszú és hajlékony nyaka segítségével, lesből támadva ejtette el zsákmányait.

Az évmilliókkal ezelőtt élt csodabogárnak nem csupán a külseje érdekes, de azonosításának története is kalandos. Maradványait egy dél-mongóliai lelőhelyről lopták el, majd egy magángyűjtőhöz került, mígnem Francois Escuillié francia fosszíliakereskedőnek meg nem akadt a szeme rajta. Miután a szakember bebizonyította a különleges lelet eredetiségét és megszerezte, átadta azt a kutatóknak.

Cau és kollégái eleinte persze gyanakodva méregették a leletet, és úgy is kezdtek neki a vizsgálatának, mintha hamisítvánnyal lenne dolguk. A kutatók egy rendkívül finom műszer segítségével lestek be a teremtmény majdnem teljes csontvázát rejtő sziklatömbbe, hogy háromdimenziós képeket készítsenek az állatról. A felvételekből aztán egyértelmű vált, hogy valóban egyetlen teremtményről van szó.

A fosszília egy mongóliai tudományos intézet gyűjteményébe fog kerülni. Az állat Francois Escuilliéről és Halszka Osmolska néhai lengyel paleontológusról kapta a nevét.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Egerben kezdi ma országjáró kampánykörútját Orbán Viktor
2
Notórius szellentő a fapados repülőgépen
3
Megtalálták az eltűnt 63 éves noszvaji nőt
4
Durva baleset a 25-ösön: két autó ütközött össze frontálisan
5
Személyautó és kisteherautó ütközött, többen megsérültek
különleges felvétel
Először sikerült egy Dumbo-polip kikelését lefilmezni
szükségállapot / 12 perce
Heves esőzést hozott Gita Új-Zélandra szerdán
A trópusi ciklon miatt keletkezett árvíz emberek ezreit zárta el a külvilágtól a turisták által kedvelt Golden Bayben.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DANYI LAJOS (aVízmű volt dolgozója) életének 80. évében elhunyt. Temetése 2018. február 22-én 15.30 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben, előtte gyászmise 15 órakor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy RÉVÉSZ ERNŐ (a Mátravidéki Fémművek volt fejlesztési főmérnöke) életének 84. évében elhunyt. Búcsúztatója az egri Gröber temetőben 2018. február 23-án 14 órakor lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy BAJZÁT FERENCNÉ szül. Bajzát Teréz 75 éves korában elhunyt. Temetése a felsőtárkányi temetőben 2018. február 22-én 16 órakor lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették hogy NAGY SÁNDORNÉ sz. Erdei Mária tragikus hirtelenséggel, 67 éves korában elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2018. február 21-én 14 órakor lesz. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS ISTVÁNNÉ sz. Kutas Katalin hosszú szenvedés után életének 65. évében 2018. február 14-én elhunyt. Temetése a nagytályai temetőben 2018. február 23-án 14 órakor lesz. Gyászoló férje, lányai, vejei és unokái.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik DR. JÓNÁS PÁL búcsúztatásán jelenlétükkel, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁRTON LÁSZLÓ a volán volt dolgozója, életének 78. évében elhunyt. Temetése az egri Lajosvárosi temetőben 2018. február 21-én 13 órakor lesz. A gyászoló lánya, fia, unokái, és dédunokája
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ÖZV. SZELEI SÁNDORNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Édes Barátaim olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak Őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: ,,Hol volt..” Szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk FÜRJES SÁNDOR halálának első évfordulóján engesztelő Szentmisét mondatunk lelki üdvéért 2018. február 18-án este 18. 30-kor az Egri Bazilikában. Nem hal meg, ki szívünkben örökké él. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk Rád. Szerető Családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. SZELEI SÁNDORNÉ sz. Víg Mária életének 93. évében 2018. február 12-én visszaadta a lelkét a teremtőjének. Temetése 2018. február 15-én 15 órakor a tarnaszentmáriai temetőben lesz, előtte 14.30 órakor engesztelő gyászmise. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. TÓTH JÁNOSNÉ, szül. Cseh Mária 2018. február 8-án, életének 87. évében elhunyt. Temetése 2018. február 15-én, 15 órakor lesz a szentmisét követően a maklári temetőben. A gyászoló család
,,Nincs már holnap, Ennyi volt az élet. Sirassatok csendben, Szívetekben élek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal aki ismerték és szerették, hogy IVACS GÁBOR életének 68. évében váratlanul elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2018. február 15-én 14-órakor lesz, a szentmisét követően. Köszönetet mondunk mindazoknak akik elkísérik utolsó útjára. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak akik felejthetetlen halottunk, KŐTELEKY DÉNES temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk hogy KŐTELEKY DÉNES életének 92. évében 2018. január 26-án elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2018. február 9-én 11.30 órakor lesz. Előtte 11 órakor gyászmise, ahol egy-egy szál fehér rózsával emlékezzünk rá. A Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy ANGYAL JENŐNÉ született: Bedross Katalin életének 81. évében elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2018. február 9-én 13.30-kor lesz a gyászmisét követően. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa, nagyapa, és rokon KÁLLAI SÁNDOR életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatója az egri Kisasszony temetőben 2018. február 9-én 15 órakor lesz. A gyászoló család
" Nekem már nincs holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben a szívetekben élek." Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a drága édesapánk FARKAS LÁSZLÓ ( volt kőműves mester) 73 éves korában elhunyt. Temetése 2018. február 9-én 15.30 órakor lesz, az egri Dónát temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak akik fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
"A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam." Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÁRALLYAY MIKLÓS /CSOKI/ tanár, labdarúgó edző 2018. január 30-án életének 77. évében visszaadta lelkét teremtőjének. Búcsúztatása 2018. február 9-én, 9 órakor a Kisasszony temető kápolnájában lesz. Temetése későbbi időpontban történik. Egyben köszönetünket fejezzük ki a búcsúztatáson résztvevőknek. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy Földi Péter a Kápolnai ÁFÉSZ nyugdíjas főkönyvelője életének 86. évében elhunyt. Temetése 2018. február 9-én 12 órakor a kompolti temetőben lesz. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
,,Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Halálának 5. évfordulórán RAKUSZ BERNÁT-ra emlékezünk. Szerető családod
hóhelyzet / 39 perce
Nincs járhatatlan út, ezer fogyasztónál nincsen áram
szoros küzdelem / 50 perce
Olasz győzelem női lesiklásban
Heves megye / 59 perce
Szörnyű tragédiák gyászjelei az utak mentén, a lelkekben
ügyes előd / 1 órája
A Homo erectus jobban hasonlított ránk, mint eddig gondolták
napindító / 1 órája
Filmbe illő sztori: ingyen könyv jár olvasásért cserébe
új szabadalom / 1 órája
Elektronikaihulladék-hasznosító üzem épül Tiszapüspökiben