2020.05.16. 12:30
Minden kilencedik ember éhezik a világon
A rosszultápláltság okozza a legtöbb megbetegedést és halálozást világszerte – állapította meg az ENSZ egy új tanulmánya.
Forrás: Shutterstock
A 2020-as Globális Táplálkozási Jelentés szerint
a legtöbb ember nem jut hozzá az egészséges táplálékhoz vagy nem engedheti meg magának, hogy egészségesen táplálkozzon, mivel a mezőgazdasági rendszerek a kalóriát a tápérték elé helyezik, és a többszörösen feldolgozott élelmiszerek széleskörűen hozzáférhetők mindenfelé, ráadásul alacsony árakon.
Az egészséges táplálékhoz való hozzájutásban mutatkozó egyenlőtlenségek a határokon belül és az országok közötti összehasonlításban is tapasztalhatók a jelentés szerint.
Kilencből egy ember, azaz világszerte 820 millió ember éhezik, minden harmadik ember pedig túlsúlyos vagy elhízott.
Egyre több ország szenved a rosszultápláltság kettős terhétől: az alultápláltságtól és az elhízottságtól, továbbá más étkezéssel kapcsolatos betegségektől, mint a cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek és a daganatos betegségek.
David Nabarro, az ENSZ élelmezésbiztonsági különmegbízottja elmondta, hogy a jelentés a járvány kitörése előtt született, ugyanakkor kiemelte jelentőségét és rámutatott arra a veszélyre, hogy „a nemzetek a vírus elleni küzdelem során elveszítik az éhezés és az alultápláltság csökkentését célzó erőfeszítéseik feletti irányítást”. Áprilisban az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy a világjárvány az éhezők számát akár meg is duplázhatja világszerte.
Nabarro hozzátette, hogy
a rosszul táplált emberek nagyobb kockázatnak vannak kitéve a járványban, mivel gyenge az immunrendszerük, az elhízottak és cukorbetegek pedig szintén a legnagyobb kockázatú csoportba tartoznak.
A világjárvány rávilágított „élelmezési rendszereink sebezhetőségére és gyengeségére”, amelyet az éghajlati szélsőségek és az egészségügyben mutatkozó, életeket veszélyeztető különbségek is megterhelnek – idézte a The Guardian a jelentést.
A jelentés következtetései egybevágnak a klímakutatók korábbi megállapításaival, az élelmiszer- és földgazdálkodás átalakítására szólítanak fel. Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPPC) tavaly számolt be arról, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának egynegyedét a rossz földhasználat okozza.
A globális táplálkozással kapcsolatos 2025-ös tíz célkitűzés végrehajtásában egy ország sem halad megfelelő ütemben, és 194 ország közül csak nyolc halad jól négy cél elérése felé – állapította meg a jelentés.
Borítókép: illusztráció
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg