Aquaticum

2021.04.10. 16:00

Felújítják a nagyerdei élményfürdőt Debrecenben

Megújul és sok új élményelemmel gazdagodik a csaknem 20 éves debreceni nagyerdei Aquaticum mediterrán élményfürdő – közölte a cívisváros polgármestere a tervpályázat eredményét ismertető sajtótájékoztatón pénteken.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Papp László (Fidesz-KDNP) elmondta:

a 2003-ban átadott élményfürdőt a Kisfaludy turisztikai program keretében újítják fel, három új medencét és két új csúszdát is kialakítanak az óriáskupolában.

A beruházás keretében megújul az 1932-ben, Borsos József tervei alapján elkészült legendás fedett uszoda is, ahol debreceniek generációi tanultak meg úszni, a kádas fürdő épületében pedig török fürdőt alakítanak ki – ismertette a polgármester.

Papp László hozzátette:

a kivitelezés 2022-ben indul, és reményei szerint a beruházás 2024-re készül el.

Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, aki az élményfürdő átadásakor Debrecen polgármestere volt, azt mondta, felső középkategóriás, minőségi szolgáltatásokat nyújtó fürdőt terveztek, amely az elmúlt csaknem húsz évben a családok kedvelt találkozóhelye volt.

A mostani átalakítással is az a céljuk, hogy

a gyermekes családoknak biztosítsanak elsősorban minőségi élményeket, és a mediterrán élményfürdőt a turisták mellett 60-70 százalékban helyiek látogassák.

Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester, a bírálóbizottság elnöke elmondta: a tervpályázaton három pályázó közül a Bord Építész Studió lett az első, a pályázati díj 5,7 millió forint volt.

Hozzátette:

a nagyerdei fejlesztési program újabb lépéseként megújuló mediterrán élményfürdőnek a járványt megelőző évben, 2019-ben csaknem 280 ezer látogatója volt.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!