Ismerjük egymást?

Találkozunk az utcán, összefutunk a trafikban, kalapot emelünk egymás felé a buszra várva. Anélkül megmondom, milyen cipő van rajtad, hogy akár egy pillantást vetnék a lábadra. Tudom, milyen zakót húztál a télikabátod alá, de még a nézésed is ismerem, amellyel a csinos nőket vizslatod.

Újra és újra összefutunk a trafikban, az utcán, kalapot emelünk egymás felé a focipályánál. Anélkül megmondanád, milyen cipőt viselek, hogy fél pillantást vetnél a lábamra. Azt hiszed, még a gondolatomat is kitalálod, ha egy csinos nő közeledik felénk.

Tudod a nevemet, én is a tiédet. Gyermekeidet számon tartom, illedelmesen köszönnek, s én is hasonlóképpen engedtem útjukra sajátjaimat. A nejed szőke, az enyém barna, ők is ugyanúgy köszönnek egymásnak, ahogy az meg van írva. Talán még tapasztalatot is cserélnek a töltött káposztáról, ahogy a buszra várva néha mi is megosztjuk vélekedésünket a világról. Jobb híján az időjárásról.

A múltkor azt találtad mondani nekem, hogy idén a kertedben nem nyílt ki a gyöngyvirág. Nocsak! Kerted is van? Ilyen széplélek lennél a mindig pedánsan vasalt ingeddel, makulátlan cipőddel, kocka aktatáskáddal? Persze, nem mondtam ki gondolataimat, hanem azt feleltem: nekem főzés közben megégette a fazék az ujjamat. Nocsak – gondolhatnád –, én is csak papucs vagyok a toprongyos külsőm, a hónapos borostám ellenére... És igazad lenne – ismerném el alázattal, lelkemmel bólogatva mellé, de szavaimmal ki nem mondva soha. Elvégre ismerjük egymást; mindegyikünknek jobb lesz, ha maradunk az időjárásnál.