Friss hírek

2004.12.21. 12:15

Irodalom - Truman Capote ismeretlen regénye bukkant fel

Truman Capote soha nem publikált, megsemmisültnek hitt kézirata bukkant fel egy New York-i árverésen.

BAMA

A Nyári átkelés (Summer Crossing) egy 17 éves lány, Grady Menil történetét meséli el, akit életében először hagytak egyedül  európai vakációra induló szülei. A regény leírja találkozásait, az  estélyeket, amelyekre elvetődik - írja róla a francia Libération  című napilap.

Capote 1943-ban kezdte írni a regényt, amikor a The New  Yorkernél dolgozott. A laptól hamar elbocsátották és visszaköltözött  az Alabama állambeli Monroeville-be, ahol felnőtt. Ott akarta  befejezni a regényt, de a környezet nem táplálta írói vénáját, ezért  úgy döntött, félreteszi.

"Bezárkóztam a szobámba, a Nyári átkelés  kéziratát elsüllyesztettem a komódfiókba, elővettem egy csomó  ceruzát, papírt és ruhástól ágyba bújtam. Ezután patetikus  optimizmussal megírtam a Más hangok, más szobákat" - idézi az írót  életrajzírója, Gerald Clarke.

A regény 1948-ban jelent meg és az elsőkönyves Capote nemzetközi  hírnévre tett szert. A könyv bevételei lehetővé tették számára, hogy  utazzon, hosszabb időt töltsön Európában, Észak-Afrikában.  Vándorlásai során azonban hosszú ideig magával cipelte a Nyári  átkelést. 1949-ben még egy selyemöltönyt is csináltatott magának  annak örömére, hogy végre sikerült az egyharmad részét megírnia. 

Aztán kételyei támadtak: túl egyszerűnek, túl felszínesre kezdte  látni a témát. A regényről végképp 1950-ben, Taorminában mondott le.  Akkor írta meg a Fűhárfát. Egy nőismerősének később a következőket  írta: "A Nyári átkelést összetéptem. Soha nem sikerült befejeznem."

Valójában a kézirat sértetlenül megvolt a hosszú ideig brooklyni  lakásában egy ládában. A lakásra egy fiatal író vigyázott, míg  Capote Svájcban dolgozott a Hidegvérrel című művén. 1966-ban, miután  a könyvön meggazdagodott, Capote lezárta lakását és a tulajdonossal  közölte: a benne lévő tárgyakra nincs szüksége. A ládát a kézirattal  együtt a házmester szedte ki a szemétből.

A Nyári átkelés négy, egyenként 200 oldalas füzetből és 90 lap  javításból áll. A Sotheby,s szakértője szerint olyan, mint az Álom  luxuskivitelben próbaregénye lenne. Megtalálását kiemelkedő irodalmi  eseménynek tartja, mert mivel Capote megszakításokkal, hosszú ideig  írta, nyomon követhető benne "a nagy író fejlődése". 

Életrajzírója szerint az előkerült művet nem kellene kiadni,  mert az író maga sem gondolta publikálásra érdemesnek, bár írók és  kutatók számára érdekes lenne.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!