Gazdaság

2008.10.18. 08:24

Betelt a pohár: a szőlőtermelők nem hisznek a szövetkezetnek

Megunták a hitegetést, így ha kell, jogi útra terelik a kérdést azok a gazdák, akiknek az Egri Szőlő-Bor Szövetkezet a tavalyi és a tavalyelőtti termés árával is tartozik.

K. G.

A napokban összeült az Egri Szőlő-Bor Szövetkezet tagjainak egyik meghatározó része, akik a jelek szerint elszánták magukat, hogy így vagy úgy, de véget vetnek a bizonytalan helyzetnek és nem hiteleznek tovább az Egervin jogutódjának, az Integrált Borgazdaság Zrt.-nek.

Tarsoly József egri hegybíró és az egyik érintett szőlőtermelő, Barócsi Tibor arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a résztvevők felhatalmazták az egri hegyközséget, illetve a hegybírót érdekeik képviseletére, hogy a jelenlegi, átláthatatlan helyzetet szakemberek segítségével, ellenőrizhető módon tisztázzák. Elmondásuk szerint egyetértettek abban is, hogy a cégcsoport felelősségét is meg kell vizsgálni, hiszen a szövetkezet tagjainak bora már nem az ő tulajdonuk, hanem a zrt.-nek hitelező banké. Ha pedig ez így van, akkor felvetődik a kérdés: ki garantálja a tagság kintlévőségét?

Az EBHT segítséget ígér a termelőknek

– Felháborító és elszomorító, hogy még mindig nem fizették ki a gazdáknak a tavalyi és a tavalyelőtti termés árát. Azon túl, hogy ezzel az érintettek egzisztenciáját is veszélyeztetik, a borvidék minden szereplőjének kárt okoz, legyen szó szőlőtermelőről vagy borászati vállalkozásról, hiszen a szőlő-bor piac alapjait kezdi ki – jelentette ki dr. Gál Lajos, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának (EBHT) titkára. Hozzátette: a probléma felvetődött a borvidék hegybíróival tartott minapi megbeszélésen is. Az EBHT úgy tud segíteni a károsultaknak, hogy átvállalja az ügy tisztázása során esetlegesen felmerülő jogi költségeket.

Tarsoly és Barócsi szerint jelenleg úgy tűnik, senki, az elmúlt napokban ugyanis minden hitelező tag tartozás-átvállalási szerződést kapott a szövetkezettől. Eszerint a szövetkezet adósságát átvállalja, 40 százalékát ez év végéig, a további 60 százalékát pedig a jövő év végéig kifizeti az Integrált Borgazdaság Zrt., akár úgy is, hogy természetben, azaz borban adja ki a termelők jussát.

– Ezzel kapcsolatban azonban több kérdés és kétely is felmerül – mutattak rá a panaszosok. – Amellett, hogy ez csupán az eddigi ígérethalmazhoz hasonló levél, mi a garancia a szemtelenül hosszú időszakra vonatkozó kifizetésre? Miként kell érteni a szövetkezet tagjai közötti hátrányos megkülönböztetést? Hiszen aki rögtön a szüretet követően pénzhez jutott, az jelentős előnyt élvez – hangsúlyozta Barócsi Tibor.
Tarsoly József hozzátette: a tartozás-átvállalóról a nyilvánosan hozzáférhető Cégközlönyben október 13-án a tavalyi gazdasági évre vonatkozó adat még nem volt, ami arról árulkodik, hogy a zrt. nem adott le könyvviteli mérleget és könyvvizsgálói jelentést.
– Ha pedig a 2006-os esztendőt nézzük – folytatta a hegybíró –, az látszik, hogy a mérleg mínuszos eredmény mellett jelentős, többmilliárdos kötelezettséget mutat, amely mintegy három és félszerese a saját tőke értékének. Ráadásul 2008. augusztus 30-i dátummal az APEH Heves Megyei Igazgatóságának Végrehajtási Osztálya is eljárást kezdeményezett a zrt. ellen. A cégnek ebben a krízishelyzetben kötelessége lenne segítenie a gazdákon, legalább azzal, hogy lehetőséget biztosít számukra a szőlő feldolgozására, illetve helyet a bor tárolására.

Elmondták azt is: jövő szerdán 16 órakor az Egri Városháza dísztermében tájékoztatót tartanak az ügyben a kialakult helyzetről és a lehetséges teendőkről. Ide várják Krizsai Józsefet, a szövetkezet elnökét és Botos Attilát, a zrt. tulajdonosát is. Krizsait tegnap többször is megpróbáltuk utolérni, ám nem jártunk sikerrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!