életminőség-javulás

2017.07.31. 08:30

Drágább lesz, de megtérül az építkezés

A jövő évtől szigorodnak a lakóházak hőveszteségre vonatkozó szabályai, három év múlva pedig az épületek energiaszükségletének negyedét megújuló energia­forrásból kell fedezni – írja a Vasárnap Reggel legfrissebb száma.

Szakember a belső tereket vakolja

Idén az első negyedévben 2061 új lakás épült, közel felével több, mint tavaly ebben az időszakban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az egyszerű bejelentések együttes száma 9525 volt, majdnem duplája, mint 2016 első negyedévében.

Az emelkedés nem véletlen, két oka is van:

  • ettől az évtől a kormány jelentős könnyítéseket vezetett be a lakóépületek kivitelezésében,
  • jövőre lehet utoljára a jelenlegi energetikai szabályokkal házat építeni. 2019-től sokkal szigorúbbak lesznek a feltételek, ez jelentősen drágítja majd az építkezést, de a befektetés meg fog térülni, hiszen a szigorítások az energiafelhasználást érintik.
  • Első lépésben 2015-től az épületszerkezetek hőátbocsátására és az egész ház hőveszteségére vonatkozó előírások szigorodtak a közpénzekből finanszírozott projektek esetén. A második lépcsőben 2018. január 1-jétől ez már minden épületre érvényes lesz, a harmadik lépcsőben pedig a középületeket kell közel nulla energiaigényű épületként megvalósítani, ezt a lakó­házakra 2021. január 1-jétől terjesztik ki. A változások ráadásul nemcsak az új beruházásokat, hanem a felújításokat és a bővítéseket is érintik.

    Vagyis már jövőre a szigorúbb szabályoknak kell megfelelniük energiahatékonyság szempontjából a családi házaknak. Az új épületeknek alacsonyabb energiafelhasználást kell produkálniuk. 2021-től pedig csak közel nulla energiaigényű épület építhető saját célra is, olyan, aminek energiaszükségletét 25 százalékban megújuló energiaforrásból kell fedezni.

    gázóra - gáz

    Ez – a számítások szerint – az amúgy is jelentős építési költségeket 25-30 százalékkal drágítja. A szabályozásnak ráadásul a használatbavételi engedély megszerzésekor kell megfelelni, vagyis a most épülő vagy tervezés alatt álló házaknál különösen figyelni kell, hogy ez 2020. december 31-éig megtörténjen, ellenkező esetben a szigorúbb előírások vonatkoznak rájuk. Ezeket pedig utólagosan sem lehet olcsón pótolni, vagyis ha megcsúszik egy projekt, az utólag is alaposan megdrágíthatja az árakat.

    „Készültek erről számítások, a jövő évtől életbe lépő változások még csak a költségeket emelik meg 15-20 százalékkal, mert oda kell rá figyelni, milyen téglát, szigetelést, ablakokat építenek be egy új házba”

    – mondta el Fülöp Orsolya, a Magyar Energiahatékonysági Intézet munkatársa. „Mindez 2021-től azonban a családi házakat és a társasházakat illetően is nagy változás, és komolyabb tervezést igényelnek a szigorodó feltételek. A háztartások számára ugyan ez több kiadással jár, de a fenntartási költségekben hosszú távon megtérül és csökken általa az energiapazarlás, mert a mostani előírások elavultak.” – hangsúlyozta a szakember

    Németországban csak 5 százalékkal drágábbak ezek a házak a hagyományosnál. A különbséget azzal magyarázzák, hogy Németországban elterjedt az energiatakarékos építés, így olcsóbbak a hozzá való anyagok. A szakemberek abban bíznak, hogy ez hazánkban is így lesz: ha több ilyen ház épül majd, az egy idő után lefelé hajtja a beruházási költségeket.

    Július 1-jétől ingyenes lett a közműcsatlakozás

    Azoknak a családoknak, amelyek a legfeljebb óránként 4 köbméteres és a legfeljebb 32 amperes fogyasztásmérők beszerelését, valamint a 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötését kérik, ingyenes a közműcsatlakozás, a csatlakozási alapdíjakat és a fogyasztásmérő díját is elengedik.

    Gázbekötéseknél 250 méterig a közcélú vezetéket is ellenérték nélkül építik ki. Ez az új építésű és a használt lakóingatlan átalakításakor is érvényes.

    Kétszer akkora lesz az ingyenes elosztói vezetékhossz, a villamos hálózat, valamint a víziközmű esetén a kis- és középvállalkozásoknak sem kell fizetniük a közműfejlesztésért.

    Sokat egyszerűsödött az eljárás

  • A legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű lakóépületekhez nincs szükség építési és használatbavételi engedélyre, csak bejelentési kötelezettsége van az építtetőnek.
  • Lakóépületek bővítéséhez sem szükséges már külön engedély.
  • 300 négyzetméter fölött sem kell építési engedély, ha saját, lakhatási célra épül egy ingatlan és csak egy lakásból áll.
  • 160 négyzetméter alatt illetékmentes a lakóépület kivitelezésének bejelentése is.
  • Az új lakások után fizetendő korábbi, 27 százalékos áfa 5 százalékra csökkent.
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!