veszteség

2018.05.03. 11:51

Nem játszik többé színházban Kulka János

A színész azért dönthetett így, mert két évvel ezelőtti stroke-ja óta nem tud maximális teljesítményt nyújtani.

Nem játszik többé színházban Kulka János

Budapest, 2017. április 17. Kulka János színmûvész egy jelenetben Ujj Mészáros Károly rendezõ X. címû skandináv típusú krimije forgatásán Budapesten 2017. április 13-án. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forinttal támogatja a thrillert, amely várhatóan 2018 elsõ felében kerül majd a mozikba. MTI Fotó: Kallos Bea

Nem hosszabbítja meg szerződését a Katona József Színházzal Kulka János – írja egy névtelenséget kérő kollégájára hivatkozva a Bors. A színész 2013 augusztusa óta tagja a társulatnak, pályafutása alatt több mint hatvan darabban játszott, köztük a világirodalom legjelentősebb szere­peit.

Kulka több mint két éve, 2016 áprilisában kapott stroke-ot, azóta pedig mindent megtett, hogy teljesen fölépüljön, gyógytornászhoz és logopédushoz jár, de régi formáját azóta sem tudja visszanyerni – talán ezért is dönthetett a visszavonulás mellett.

Az okokat szerintem nem kell keresni, János világéletében maximalista volt magával és a környezetével szemben is. A próbákon száztíz százalékon teljesített, a színpad számára szentély, ahova kizárólag összeszedetten, átszellemülten szabad belépni. A be­tegsége pont abban akadályozza, amire törekedett művészileg, nevezetesen, hogy a lehető legtökéletesebb alakítást nyújtsa. Tudom, mi, kollégái tudjuk, hogy János erős, mint egy szikla, és sosem adja fel. A visszavonulása talán annak a következménye, hogy akkor lesz hajlandó megint előbújni az önkéntes száműzetésből, amikor képes lesz a régi – magától elvárt – színvonalat produkálni. Mi en­nek drukkolunk. A hazai színjátszásnak szüksége van egy ilyen kvalitású művészre, mint ő.

– mondta a lapnak a közeli ismerős.

A Bors szerint a számtalan díjjal kitüntetett színész (Jászai Mari-díj, Kossuth-díj, kiváló és érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja) mozifilmekben még szerepelhet, utószinkronnal ugyanis eltüntethető az a beszédhiba, amely visszamaradt a stroke-ból.

Kulka János a lapnak még nem erősítette meg a híreket.

Borítókép: A színművész Ujj Mészáros Károly rendező X. című krimije forgatásán tavaly Budapesten /

MTI Fotó: Kallos Bea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!