Bulvár-celeb

2024.03.12. 18:17

Ez az élelmiszer egy csoda, életet menthet

Egy élelmiszerben, a brokkoliba találták meg azt a vegyületet, ami csodákat tesz az egészséggel.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az ausztrál Sydney Egyetem kutatócsoportja 23, növényekben általánosan előforduló természetes vegyi anyagokat elemzett. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy ezek a vegyületek hogyan kötődnek a vérlemezkékhez - írja az Origo.

A vérlemezkék kritikus szerepet játszanak a sérülések elzárásában, és így a vérzés elállításában. Ez azonban kétélű fegyver, mert bizonyos esetekben vérrögöket is képezhetnek, amelyek akár teljesen elzárhatják a vér áramlását. Az oxigénhiány akár már pillanatok alatt súlyos károsodást okozhat a szívben és az agyban.

A keresztesvirágú zöldségekben, például a brokkoliban és a karfiolban találtak egy természetes vegyületet, amely hatékony a vérrögképződés megakadályozásában.

A szulforafán már korábban a figyelem középpontjába került a rákellenes és koleszterincsökkentő hatásai miatt, és most úgy tűnik, a vérrögképződést is meg tudja akadályozni.

A teljes tanulmányt az ACS Central Science című tudományos folyóiratban közölték. Jelentős javulás érhető el a brokkoliban található természetes vegyülettel

A szulforafán molekuláris szintű hatásainak alapos vizsgálata során kiderült, hogy az anyag a PDIA6 nevű fehérje aktivitásának módosítása révén képes volt lassítani a vérlemezkék összecsomósodását és megakadályozni a vérrögök kialakulását az artériában.

A brokkoliban található vegyület nemcsak a sztrók után szedett vérrögoldó gyógyszerek teljesítményének javításában hatékony, hanem a betegség megelőzésében is a nagyobb kockázatnak kitett betegeknél

- írja a kiadott közleményben Xuyu Liu, a Sydney-i Egyetem orvosbiológusa, aki szerint alaposabban tanulmányozni kellene a szulforafán hatásait a sztrók által leginkább fenyegetett betegeknél, mert nagy mennyiségben van jelen a brokkoliban, és a vele rokon növényekben.

A szulforafánt vészhelyzetben is használni lehet, minimalizálni tudja az agyat érő káros hatásokat. Így sokkal hatékonyabb lehet, mint a jelenleg alkalmazott ún. szöveti plazminogén aktivátor (tPA), amely csak korlátozottan, az esetek körülbelül 20 százalékában képes védeni az agykárosodástól. 

Egereken végzett kísérletek során a kutatók megállapították, hogy ha a szulforafánt TPA-val kombinálják, akkor ez a sikerességi arány akár 60 százalékra is emelkedhet.

Mindemellett a szulforafánnak – mivel természetesen előforduló vegyület – nincsenek káros mellékhatásai, magyarázza Liu.

Fontos megjegyezni viszont, hogy a szulforafánnal kapcsolatos kutatások még gyerekcipőben járnak; nem tudni, hogy a jótékony hatások embereknél is reprodukálhatók-e, illetve az sem ismert, hogy a brokkoliban gazdag étrenddel elegendő szulforafán vihető-e a szervezetbe a sztrók megakadályozásához vagy az agyvérzést követő egészségi állapot javításához.

A statisztikák szerint évente körülbelül 15 millió ember kap sztrókot, az esetek körülbelül harmada halálos kimenetelű, és rengeteg embernél maradandó károsodást okoz az agyi érkatasztrófa.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!