Bulvár-celeb

2021.09.05. 12:56

Apa az ilyen? Ököllel verte és üvegdarabbal szurkálta össze 20 éves fiát

A ráckevei járőrök a bűntény helyszínén elfogták azt a helyi férfit, aki ököllel és üvegdarabbal esett neki fiának. Az őrizetbe vett apát emberölés kísérletével gyanúsítják.

Szeptember 2-án éjjel egy csendes kiskunlacházi utcában kiabálás és dulakodás zaja verte fel a nyugalmat, egy közelben lakó hívta ki a rendőröket.

A helyszínre kiérkező járőrök egy sokkos állapotban lévő, több sebből vérző fiatal férfit találtak a ház előtt, akihez mentőt hívtak.

A 20 éves sérült elmondta, apja esett neki, ököllel verte és egy üvegdarabbal szurkálta össze. A sérültet a mentők kórházba vitték, orrcsonttörése mellett életmentő műtétet is végre kellett hajtani rajta, mert az egyik szúrás miatt légmell alakult ki.

A járőrök a helyszínen elfogták a 46 éves apát, akit előállítottak. Kihallgatása során P. Balázs tagadta a bűncselekmények elkövetését, érdemi vallomást nem tett, ám minden ellen – gyanúsítás, őrizetbe vétel – panasszal élt.

A rendőrségi közlemény szerint az őrizetbe vett férfi ellen emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya, amely kezdeményezte a férfi letartóztatását is – írja a police.hu.

Ezek is érdekelhetik