Vitáktól övezve

2019.02.08. 12:08

Leállították a Hunyadi-film előkészületeit

Határozatlan időre felfüggesztették a nagy botrányt kavaró Hunyadi-film előkészületeit – írja megbízható forrásokra hivatkozva a Pesti Srácok hírportál. A Magyar Nemzeti Filmalap azonban pénteki közleményében cáfolja az erre vonatkozó híreket.

Az elhibázott forgatókönyv és Andy Vajna filmügyi kormánybiztos halála miatt teljes a káosz a hétmilliárd forintos költségvetésű film körül, amelynek elvileg júliusban kezdődött volna a forgatása, ám ebből már biztosan nem lesz semmi – értesült a Pesti Srácok, amely szerint

az sem kizárt, hogy a film előkészítése végleg leáll.

A hírportál úgy tudja: Ferenczy Gábor producer a héten összehívta a Hunyadi-film előkészítéséért felelős stábot, köztük Szász János rendezőt és Hegedűs Bálint forgatókönyvírót, és közölte velük: felfüggesztik a film gyártásának előkészületeit. Mint írják, a csapatot lesújtotta a hír, ugyanakkor nem érte őket teljesen váratlanul, hiszen a film körül kirobbant botrány, illetve Andy Vajna filmügyi kormánybiztos halála miatt amúgy is kaotikus állapotok uralkodtak a stábnál. A cikk elsősorban abban látja ennek okát, mert bizonytalanná vált a pénzügyi háttér, hogy az állam valóban akar-e milliárdokat költeni egy olyan alkotásra, amelyet az első pillanattól viták öveznek.

Szász János filmrendező
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI Fotó

Eredetileg júliusban kezdődött volna a forgatás, ám az előkészületek annyira lassan haladtak, hogy már a mostani bejelentés előtt biztossá vált: azt az időpontot nem fogják tudni tartani – derül ki a Pest Srácok cikkéből, amelynek értesülései szerint Ferenczy Gábor producer arról nem beszélt, mennyi időre függesztik fel az előkészületeket, de a hírportál információi szerint komoly esély van arra, hogy a film előkészítése végleg leáll, a produkcióból nem lesz semmi.

A Filmalap szerint folytatódik a film előkészítése

„Az utolsó bástya című film előkészítése hosszú időt vesz igénybe, ilyen nagyszabású film még nem készült Magyarországon” – írta a Pesti Srácok cikkére reagálva pénteki közleményében a Magyar Nemzeti Filmalap.

Hangsúlyozzák, hogy a Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi film gyártásának előkészítését decemberi határozatával 156 millió forinttal támogatta a Filmszakmai Döntőbizottság.

„Az alkotók a vár hősi védőinek kívánnak méltó emléket állítani. A készülő film látványos, megrázó és felemelő történetével az alkotói szándék szerint széles közönséget, minden generációt meg fog szólítani itthon és külföldön egyaránt” – áll a dokumentumban.

Héber tüzérek, lovári pattantyúsok

A Pesti Srácok cikke arra is emlékeztet, hogy a filmterv körül először az kavart vihart, amikor kiderült: a nándorfehérvári diadalról szóló film rendezését Szász Jánosnak adták. Aztán az váltott ki visszatetszést, hogy a hétmilliárd forintosra becsült produkció forgatókönyvírójává Hegedűs Bálint lépett elő, aki a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója és kurátora. A botrány odáig fajult, írja a hírportál, hogy egy – a filmes világ belső ügyeit feltehetően jól ismerő – névtelen szerző blogot indított, ahol kitálalt arról: a Kádár-Aczél-éra egykori kegyeltjei miként uralják mai napig a filmalapnál folyó munkát.

Hegedűs Bálint az M5 csatorna stúdiójában
Fotó: mediaklikk.hu

Ezután a Pesti Srácok megszerezte a film forgatókönyvének harmadik változatát. A 94 oldalas – oldalanként nagyjából egymillió forintba kerülő – forgatókönyv elolvasása után Stefka István, a hírportál lapigazgatója, aki egy tévés beszélgetésben is kifejtette véleményét, azt írta:

„Az állítólag Hunyadiról szóló film nem szól sem a törökverő Hunyadiról, nem szól sem a magyarság történelmének egyik legnagyobb győzelméről, a nándorfehérvári diadalról, nem szól a hazaszeretetről, a kereszténységről, nem szól Kapisztrán Jánosról, nem szól az azóta felcsendülő déli harangzúgásról, egyszóval nem szól rólunk, magyarokról. De annál inkább szól a törökökről, a janicsárok vitézségéről, a hamis romantikáról, a hamis fikciókró, és szól a történelmietlen kitalációkról.”

A forgatókönyv e változatában olyan történelmietlenségek szerepeltek, mint a „héber tüzérek”, „lovári pattantyúsok”, „horvát huszárok” vagy például a babgulyás. A héber és a lovári nyelv, nem pedig népcsoport, a babot pedig akkor még nem ismerték az európaiak. De nem ezekkel a viszonylag könnyen orvosolható hibákkal volt a legnagyobb baj, hanem a forgatókönyv alapjaival: azzal, hogy egy képzeletbeli testvérpár szerelmi agóniájára épített, szirupos hollywoodi katyvasznak tűnt az egész, ahelyett hogy a magyarság világraszóló diadala állt volna a középpontjában – írja a Pesti Srácok.

Tüntetés és petíció

A forgatókönyv egyes részleteinek megszellőztetése után a filmet készítő AUB Produkció Kft. a Pesti Srácok cikkének eltávolítását követelte szerzői jogi sérelmekre hivatkozva. Később Hegedűs Bálint és Andy Vajna filmügyi kormánybiztos is próbálta megnyugtatni a közvéleményt, hogy nem lesz semmi gond, kiváló filmalkotás készül a nándorfehérvári győzelemről – emlékeztet a Pesti Srácok, megjegyezve: akadtak, akiket ez nem nyugtatott meg, ezért rendezők, filmes szakemberek – köztük Bicskei Zoltán, Dárday István, Deák-Sárosi László, Jankovics Marcell, Jelenczki István, Olasz Ferenc és Puszt Tibor – aláírásával petíció indult a Hunyadi-film ellen, tavaly decemberben pedig tüntetést is szerveztek ellene.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!