Buzgó József rovata

2017.08.26. 06:00

A technika ördöge – és angyala

Egy fess osztrák öttusázónak, Herbert Polzhubernek köszönhetően lett vége a jó világnak, a piás lövészetnek...

A magam idején, a hetvenes években – nyikhaj öttusázóként – meseszerű történeteket hallottam azokról a csodálatos, feledhetetlen időkről, amikor még mindenféle következmények nélkül lehetett alkoholos italok segítségét igénybe venni az idegek tusájának napján. A versenyzők döntő többsége ugyanis a lövészetkor összevissza fosta magát az izgalomtól. Az erősen remegő kezekből, majd’ kiesett a pisztoly, mindenki igyekezett különböző praktikákkal, okosságokkal valamicske nyugalmat erőltetni magára – olvasható a Mediaworks megyei lapjainak Népsport mellékletében.

Akadt például olyan „feltaláló”, aki kámforos vattát szagolgatott, mások borízű alma ipari mennyiségű fogyasztásában bíztak, de voltak olyanok is, akik hirtelen felindulásból Demalgont vettek be – többnyire mindenféle kézzelfogható eredmény nélkül. A majré ugyanis színtelen, szagtalan, és mindig hátulról támad az emberre… Egészen jó kis öttusázó voltam, nyertem ezt-azt, de borzasztóan irigyeltem azokat a társaimat, akik majdnem elaludtak a lőállásban. Akik – rásegítés nélkül! – húszból tizenötször-tizenhatszor (195-196 kör) a tábla szívébe találtak, miközben én kirázkódtam a gatyámból a 190-ért… Csak mellékesen jegyzem meg, hogy egy kör 22 pontot ért, tehát ha valaki rám lőtt 5 kört (110 pont), azért közel negyven (40!) másodpercet kellett ráfutnom, ki kellett köpnöm a tüdőmet.

Egy fess osztrák öttusázónak, Herbert Polzhubernek köszönhetően lett vége a jó világnak, a piás lövészetnek, ahogyan Mizsér Jenő (Isten nyugosztalja), a magyar öttusasport zseniális mesteredzője, krónikása olyan plasztikusan megfogalmazta. Az 1965-ös lipcsei világbajnokság volt a vég, ahol mellesleg mindent a magyarok nyertek.

A negatív szenzáció a lőtéren történt. Polzhuber már az első sorozatban is lőtt két hibát (a tábla mellé…), de ezt követően ki kellett vezetni a lőállásból, mivel nem volt ura a mozdulatainak, köszönhetően annak, hogy a verseny csúszása miatt a kelleténél több célzóvizet használt. A versenyből kizárták. Hiteles tanúk, a verhetetlen magyar öttusacsapat tagjai – Balczó András, Török Ferenc, Móna István – egymástól függetlenül, de mindig egybehangzóan mesélték el, hogy ők voltak a nemzetközi viadalok hivatalos piaszállítói, tőlük vásárolta a teljes mezőny az „ezerjót”!

Így a jó „Polzi” is, aki önmagához képest szenzációsan teljesített az első két tusában (lovaglás, vívás), hatalmas meglepetésre az élmezőnyben foglalt helyet. Be is vette a szokásos adagját: negyven perccel a lövészet előtt két kisüsti feles, húsz perc múlva pedig elszopogatott két deci hatputtonyos Tokaji aszút, aztán pedig legurított egy üveg (osztrák) sört. Nem is lett volna semmi gond, de közbeszólt a technika ördöge, elromlott a forgatógép, csúszott a program, rá kellett töltenie, de elméretezte az arányt, többet gargalizált a kelleténél… Azóta is átkozzuk. No, nem „Polzit”, hanem azt a rohadt forgatógépet…

Ja! S hogy mindezt miért meséltem el? Nos, azért, mert 1978-ban, életem első külföldi öttusaversenyén, Prágában kifejezetten jól álltam, az első két tusa után vezettem. A lövészettől pedig reszkettem, mint a miskolci kocsonya… S akkor jött a mennyei segítség. Az alkoholszondákat szállító rendőrautó dugóba keveredett, így nem érhetett oda időben a végtelenül kedves, békeidőket idéző lőtérre, ezért a versenybíróság elnöke jelezte, az alkoholteszt – technikai okok miatt – ezúttal elmarad…

A csodálatos hírt meghallva azonnal besétáltam, na jó, berohantam a közeli Hostinec Pivovarba, bevertem két selymes Becherovkát, amit bátran leöblítettem két kellően kesernyés csapolt Pilsner Urquell-lel. Alig telt el néhány perc, s belém költözött az áldott béke, a határtalan nyugalom. Mosolyogtam… Valami (két Becherovka és két Pilsner Urquell) azt súgta, hogy a Zeljeznicar Poharut, azaz a Vasutas Kupát tőlem már nem lehet elvenni! Százkilencvenhat – 196! – kört lőttem. Számomra ez olyan magasság volt, mintha oxigénpalack nélkül másztam volna meg a Mount Everestet. A versenyt „természetesen” megnyertem. Csak úgy…

(Karikatúra: Szalai Attila)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában