Röplabda

2019.04.09. 21:12

Kihirdették a férfiválogatott keretét

A nemzeti együttes célja, hogy bejusson a négyes döntőbe az Európa Liga másodosztályában.

Forrás: Shutterstock

Bogdan Tanase, a magyar férfi röplabda-válogatott román szövetségi kapitánya kihirdette az Európa-liga ezüst divíziójának küzdelmeire készülő keretét, amelybe 19 játékos került be.

A hazai szövetség honlapján olvasható keddi beszámoló szerint a nemzeti együttes célja, hogy bejusson a négyes döntőbe az Európa Liga másodosztályában, amelynek május 25-ei rajtjáig Cipruson, Budaörsön és Nyíregyházán edzőtáborozik.

A válogatott a bosnyákokkal, a görögökkel és az osztrákokkal szerepel azonos csoportban, a négyes döntőbe innen és a másik kvartettből a rendező – amely még nem ismert -, a két csoportgyőztes, valamint a jobb második kerül be a június végén sorra kerülő Final Fourba.

A magyar férfi röplabda-válogatott kerete:

feladók: Keen Cameron Illés (Fino Kaposvár SE), Magyar Bálint (LV Sport Pénzügyőr SE)

centerek: Flachner Dániel (LV Sport Pénzügyőr SE), Gacs Dániel (HÉP-Kecskeméti RC), Juhász Péter (VRCK), Szabó Alpár (Herrsching)

ütők: Baróti Árpád (Narbonne Volley), Blázsovics Péter (VRCK), Csoma Krisztián (MAFC-BME), Dávid Csanád (Steaua Bucuresti), Gebhardt Norbert (VRCK), Gergye Rnoland (Galatasaray), Horváth Kristóf (Fino Kaposvár SE), Krupánszki Olivér (HÉP-Kecskeméti RC), Lukács Zalán (klub nélkül), Pesti Marcell (HÉP-Kecskeméti RC)

liberók: Bán Viktor (LV Sport Pénzügyőr SE), Bozóki Bence (Fino Kaposvár SE), Deák Márk (HÉP-Kecskeméti RC)

A magyar csapat Európa Liga-menetrendje:

május 25.: Magyarország – Bosznia-Hercegovina, Nyíregyháza 17.30

május 29.: Görögország-Magyarország, Lutraki 18.30

június 1.: Bosznia-Hercegovina – Magyarország, Kakany 20.00

június 8.: Magyarország-Görögország, Kaposvár 17.30

június 12.: Ausztria-Magyarország, Graz 20.25

június 15.: Magyarország-Ausztria, Budapest (Közszolgálati Egyetem) 17.30

Forrás: MTI

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában