Ringben küzdöttek volna

2023.12.01. 11:55

Elmarad a Diósgyőr és az Újpest szurkolók összecsapása (videó)

A tervek szerint december 2-án, Siófokon rendezték volna meg a HFL, vagyis Hungarian Fighting League harmadik küzdősport gáláját, amelyen 10 csata került volna lebonyolításra – írja a Boon.hu.

MW

Az Újpest és a Diósgyőr szurkolói is felkészültek a csatára, amit egy későbbi időpontban vívnak majd meg

Forrás: boon.hu

A Boon.hu cikke szerint az esemény lefújásával két országos, vagy talán világpremiernek számító mérkőzést is le kellett fújnia a szervezőknek. A HFL-en belül létrejött 

Ultras Fighting League (UFL) szervezésében két futballszurkolói csoport, a Diósgyőri VTK és az Újpest FC fanatikusai mérkőztek volna meg,

 előbb a 90 kiló alattiak, majd a 90 kiló felettiek, mindkét csatában 3 piros-fehér és 3 lila-fehér drukker harcolt volna a ringben, 3 percben, az előzetesen meghatározott szabályok betartásával. A debütálásra azonban várni kell.

Csak késleltetik 

Sajnálom, engem is rosszul érint, hogy szinte az utolsó pillanatban meghiúsult a bemutatkozás. Azt gondoltam elég valamibe sok munkát beletenni, és mivel hitem szerint jó ügyet szolgálunk, nem számoltunk azzal, hogy vannak, akiknek ez csípi a szemét. De szeretnék megnyugtatni mindenkit: csak arról van szó, hogy a külső körülmények egy kicsit késleltetik a premiert

 – mondta Tóth Csaba, az Ultras Fighting League megálmodója, aki arról, hogy miként került bele ennek a különleges eseménynek a szervezésébe, így felet: 

A HFL szervezője, Bereczky István kérte ki a véleményemet arról, hogy miként lehetne a küzdősportok közegét szélesebb alapokra helyezni, és számomra egyértelmű volt a válasz, úgy, hogy a labdarúgócsapatok szurkolóit is érdekeltté tesszük. Mivel talán nem túlzás azt állítani magamról, hogy szurkolói körökben van egyfajta elfogadottságom, hiszen évtizedeken át vettem részt labdarúgó mérkőzések, köztük válogatott találkozók biztosításában, úgy gondoltam, hogy össze lehet hozni olyan küzdősport csatát, ami szervezett keretek között, előre lefektetett szabályok szerint zajlik, foci drukkerek között. A fogadókészség megvolt erre, tudom, hogy az újpesti és a diósgyőri srácok is nagyon készültek, komoly energiákat tettek bele a felkészülésbe, és most ők is csalódottak, ahogy én is, és sokan mások is, hogy december első szombatján nem léphetnek kötelek közé. De azon leszünk, vagyunk, hogy a befektetett energia ne vesszen el, megyünk tovább a megkezdett úton.

Jó ügy, de akadnak ellenzők

Tóth Csaba szerint hiba volt azt hinni, hogy egy jó ügynek nem lehetnek ellenzői.

Az Ultras Fighting League azt a célt kívánja szolgálni, hogy megszűnjön az erőszak a labdarúgó stadionokban, azok környékén, hogy a táborok erős emberei, szervezett, ellenőrzött keretek között, a nyilvánosság előtt mérhessék össze erejüket, hogy egymást, a szabályokat tisztelve egy sportesemény részesei legyenek

 – mondta Tóth Csaba. Hozzátette, hogy most azért kell várniuk a bemutatkozásra, 

mert nincsenek saját mérkőzésvezető bíróik, három olyan ember, akik a 3 a 3 elleni csatában közreműködött volna szabályőrként. 

Azt gondolták, hogy ebben kapnak segítséget más, már működő küzdősport szervezettől, de mint mondta, ebben tévedtek, illetve talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy 

ezen a téren a kezdeti igenek valaminek a hatására nemre változtak. Nagyjából látszódik, hogy mindez miért történt, de sajnos, csak néhány órával a bemutatkozás előtt szembesültünk ezzel, ami nagyon kellemetlen. Okoltunk a történtekből, versenybírókat is kell képeznünk a bemutatkozás előtt.

Az ultrák harcának ötletgazdája tisztában van azzal, hogy sokan előítélettel vannak a szurkolói kemény magokkal szemben. Mint a Boon.hu szerint elmondta, éppen ezen szerettek változtatni egy ilyen rendezvénnyel, hogy a szemben álló felek nyilvánosan megmutathassák, bátrak, harcra készek, és képesek szabályokat betartva küzdeni egymás ellen. 

Ha a sztárboxban a televízió széles nyilvánossága előtt a celebeknek ezt lehet, akkor miért ne lehetne a hétköznapi embereknek, a futballszurkolónak? Akiknek lehet bármi a civil foglalkozásuk, rendőr, jogász, újságíró, sofőr, bármi

 – mondta Tóth Csaba, majd így folytatta: 

Ez a kezdeményezés utat mutathat a fiataloknak, akik az edzőterem felé vehetik az irányt, ha küzdeni akarnak a csapatukért, ugyanis ehhez alapokra van szükség, rendszeres sportolásra. Az elmúlt hetekben azt érzékeltem, hogy a szurkolói csoportok között van igény arra, hogy ilyen rendezvény időről, időre létre jöjjön, és szerintem mindenkinek jobb, hogy szervezett kertek között zajlik, orvosi felügyelet mellett, nem pedig ustawkaként, egy mezőn, vagy egy erdőszélen, ahol a szabályok betartásának ellenőrzésére nemigen van lehetőség. Szóval a lényeg, hogy küzdeni fogunk azért, hogy a küzdősportnak ezt a részét megvalósíthassuk, hogy az elfogadottság szintjére emeljük.

Villám, villámhárító 

Tóth Csaba szerint hamarosan lesz új időpontja a rendezvénynek.

A lehető legrövidebb időn belül rendezni kívánjuk a mérkőzésvezető bírók problémáját, hogy ne kerülhessünk többet ilyen helyzetbe, és egy másik gála keretében szeretnénk ringbe léptetni a most mérkőzés nélkül maradt feleket

 – mondta az UFL szervezője. 

A fellépésre készült fiúk előtt le a kalappal, ők mindenképpen győztesek, hogy vállalják a csatát, bátorságuk dicséretet érdemlő. Nem velük van a baj, hanem az emberi előítéletekkel, félelmekkel. Az emberek évszázadokon át féltek a villámlástól, de aztán a villámhárító feltalálása segített ennek a leküzdésében...

– zárta gondolatait Tóth.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában