Exatlon

2021.03.25. 14:16

A maklári ugróköteles máris elárulta erősségét Gelencsér Timinek

A Bajnokok hamar befogadták maguk közé új csapattársukat, akinek képességeit igencsak lenyűgözőnek tartották.

Heol

Ahogy arról korábban beszámoltunk: maklári ugróköteles a Bajnokok legújabb játékosa az Exatlonban. Tóth Janka távozása után újra teljes létszámmal versenyezhetnek a Bajnokok, ugyanis Kurtán Adél Európa-bajnok ugrókötelező érkezett a pirosakhoz.

Különleges pályán debütált a sportrealityben a fiatal lány, aki Szente Grétával mérte össze erejét.

A maklári ugróköteles elmondta, nagyon jól érezte magát az első versenynapon, örül, hogy a csapat részese lehet. Úgy érezte, a Bajnokok befogadták és nagyon jól esett neki, hogy rengeteg kérdést intéztek irányába a pirosak.

Adél elárulta Gelencsér Timinek, hogy mi fogja igazán sikerre vinni őt az Exatlon Hungary versenyében. Hozzátette: nagyon tetszett neki az első futam, de állítása szerint eléggé izgult, mert nem tudta, mit merre kell mozgatni. A műsorvezető azzal kapcsolatban is érdeklődött a lánynál, hogy Európa-bajnok ugróköteleskét mi lesz a játékban a legnagyobb előnye.

– A csapat – szögezte le határozottan Adél. – Én is csapatban nyertem, s itt is nagyon jó a társaság, olyan mintha hazai pályán lennék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!