Fogadalom

2023.01.01. 16:55

Kovács Kati, aki megmaradt egri lánynak, nem híve az újévi fogadalmaknak, úgyse tartja be őket

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő lázasan készült a szilveszter éjszakájára. Fogadalom azonban nem hangzott el.

HEOL

Kovács Kati

Forrás: Nemes Róbert/Heves Megyei Hírlap

Az egri származású énekeső, Kovács Kati 58 évvel ezelőtt, 1965-ben a második Ki mit tud? győzteseként lett országosan ismert, és azóta is az egyik legnépszerűbb hazai előadó - írja a Borsonline. Azt, hogy szeretik, azonban nem csak az énekhangjának, hanem a barátságos természetének is köszönheti, Katinak mindig mindenkihez van egy kedves szava, illetve a mai napig megmaradt annak a hétköznapi egri lánynak, akinek született. 

December harmincadikán sem egy szépségszalonban ejtőzött, hogy felkészüljön a szilveszteri bulira, hanem otthon serénykedett. A Borsonline telefonhívása éppen akkor érte, amikor takarított. Mivel nem szerették volna feltartani, gyorsan megkérdezték tőle, hogy milyen fogadalommal készül 2023-ra, amire nevetve így felelt:

– Nem fogadok meg semmit az újévre, mert úgysem tartom be! Amit viszont nem határozok el, csak úgy belevágok, azt rendre véghez is viszem. Ilyen vagyok én, ez a természetem. Hiába minden – folytatta – sokszor elhatároztam már, hogy a következő évben majd fogyok vagy többet sportolok vagy bármit teszek, rendre elbuktam. Egy ideje úgy gondolkodom, hogy nem kell megfogadnunk semmit, csak nyitott szívvel várni kell, hogy mit hoz a jövő, és tudni kell annak örülni. Én mindenesetre így teszek és még nem csalódtam. Boldog újévet kívánok az olvasóknak! – tette hozzá, majd bontotta a vonalat.

1975-ben azonban a televízió szilveszteri műsorában szerepelt:

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában