Beruházás

2021.07.30. 18:51

Nyelveket jól beszélő, képzett szakemberek kellenek Maklárra

A Bosch három új beruházást indított Makláron, bővül az elektromos kormányművek gyártása és egy globális szolgáltatóközpont is épül.

Tóth Balázs

20210518 Maklár fotó: Huszár Márk - HM - Heves Megyei Hírlap Gyárcsarnok-bővítés a Robert Bosch Automotive Steering maklári gyárában.

Fotó: Huszár Márk

A Bosch három új beruházást indított Makláron, összesen több mint 52 milliárd forint értékben, számoltak be róla a cég vezetői és a külgazdasági és külügyminiszter egy budapesti sajtótájékoztatón pénteken. A társaság közleménye szerint a 2023 végéig tartó beruházások célja a technológiai átállás, a gyártási kapacitás bővítése, valamint a munkahelyek megőrzése és újak létesítése. A jövőben világszerte a maklári szolgáltatóközpontból támogatják a Bosch-csoport kormányrendszerek üzletágát.

– A három új beruházás olyan technológiai innovációk megvalósítását teszi lehetővé, amelyek hosszútávon is hozzájárulnak tevékenységünk versenyképességének és stabilitásának megőrzéséhez – mondta Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. műszaki ügyvezető igazgatója. A cég összesen hetvenezer négyzetméter termelési és logisztikai területet, valamint egy integrált, modern szolgáltatóközpontot és irodai területet is kialakít Makláron. A három beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés alapján összesen 12,25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

Az autóipar átalakulásával egyre nagyobb igény van az elektromos kormánymű­rendszerekre, amelyek a jövő járműinek elengedhetetlen tartozékai. Ezek amellett, hogy környezetbarátok, jól együttműködnek a különböző asszisztensrendszerekkel és az automatizált vezetés kulcs­elemei.

A fejlesztés lehetővé teszi, hogy a jövő autóiparát már innen szolgálják ki Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Michael Zink szerint a fejlesztés lehetővé teszi, hogy a jövő autóiparát már innen szolgálják ki. A gyárat 2023 év végéig a legmodernebb technológiákkal szerelik fel, gyártó, logisztikai, valamint kiszolgáló-épületeket létesítenek és bővítenek, új gépeket telepítenek. A kapacitásbővítő beruházással növelik a maklári telephely versenyképességét, ellensúlyozva a koronavírus-járvány okozta hatásokat.

A beruházásnak köszönhetően high-tech gyártó-, szerelő- és mérőeszközöket szereznek be. A Bosch stratégiájának alapvető része a munkavállalók folyamatos oktatása és fejlesztése, ez egyúttal a régió szempontjából is fontos törekvés. A további növekedéssel a vállalat célja az is, hogy bővítse a magyar beszállítói bázist, hosszútávon további munkahelyek létrejöttét támogatva Magyarországon.

A Bosch megkezdte egy új szolgáltatóközpont (Shared Service Center) létrehozását Makláron, mellyel 2023-ig 80 új munkahelyet hoznak létre. A szolgáltatóközpont a kormányművek üzleti terület globális hálózatát támogatja a tervek szerint az értékesítéstámogatás, a minőségbiztosítás, a műszaki fejlesztés, a stratégiai tervezés, az adatvédelem és a termékmenedzsment területén.

– A központ szolgáltatásainak összetettsége és azok jelentős üzleti hatása miatt megfelelően képzett, jó nyelvtudással rendelkező munkavállalókra van szükségünk. Terveink szerint jó angol és/vagy német nyelvismerettel rendelkező, tapasztalt szakemberekkel erősítjük a meglévő csapatot – magyarázta Michael Zink.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!