Bér

2022.10.06. 18:43

Bónuszokkal segíti a B. Braun a gyöngyösi gyárának munkásait

Összesen 280 ezer forint pluszkereset érhető el az orvosi eszközöket gyártó üzemben

Sz. Sz. I.

2021 03 09 László Zoltán Vasas szakszervezeti alelnöke sajtótájékoztatót tart a Bbraun gyöngyösi üzeme előtt - Gyöngyös - Czímer Tamás - Heves Megyei Hírlap

Fotós: Czimer Tamas

A B. Braun gyöngyösi gyárában az elérhető juttatások emelését jelentették be annak érdekében, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben segítséget nyújtsanak az ott dolgozóknak. Mindezt a cég sajtóközleményében tudatta portálunkkal. A közlemény szerint a megemelt bérelemekkel a munkatársak havonta negyvenötezer forinttal magasabb összeghez juthatnak hozzá, valamint további százezer forintos jelenléti prémiumra is számíthatnak. Az emelések már a szeptemberi bérekre is vonatkoznak. 

A közleményben a cég kiemeli, hogy az idei év elején átlagosan hét százalékkal emelték az alapbéreket az orvostechnikai eszközöket gyártó gyöngyösi üzemben, emellett számos bónuszlehetőség és juttatás egészíti ki a munkatársak fizetését. A bérfejlesztés, illetve az esetenkénti túlórák, valamint az azokra fizetett extra juttatások eredményeként jelentősen, az előző évhez képest esetenként akár huszonöt százalékkal, bruttó ötszátezer forint fölé emelkedtek a főként szerelék-összeállítókat foglalkoztató gyártóhelyen elérhető keresetek. A vállalat vezetése, a helyi szakszervezettel egyeztetve, az idei évben tapasztalható infláció és egyéb gazdasági nehézségek ellensúlyozására döntött arról, hogy az év hátralévő részére bővítik a bónuszokat. Az új juttatásokkal az év végéig összesen bruttó 280 ezer forint plusz kereset érhető el, amellyel a cég a munkatársakat az egyre nehezebb gazdasági környezetben igyekszik segíteni.

Bognár József, a B. Braun termelési divízió igazgatója kijelentette, bíznak benne, hogy az újonnan bevezetett és a már eddig is érvényben lévő juttatások segítenek a megnövekedett pénzügyi terhek kezelésében, és további motivációt adnak a kollégáiknak az év hátralévő részében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!