Konferencia

2023.02.17. 18:39

Agrárfórumon készültek a feladatokra a Gyöngyös környéki gazdák

Dr. Feldman Zsolt államtitkár szerint az agrárium akkor tud sikeres lenni, ha alkalmazkodik a kialakult viszonyokhoz.

Sz. Sz. I.

Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára is felszólalt

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A tavalyi esztendő tanulságai az agrárgazdaságban, valamint a gazdákra váró idei legfontosabb akadályok sikeres vételéhez szükséges információk átadása voltak a témái az Agrárközösség Kft. által szervezett gazdafórumnak, amelyet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gyöngyösi Károly Róbert Campusán rendeztek meg. Török Zoltán, az Agrárközösség Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a rendezvényeiken mindig valamilyen aktuális témát boncolgatnak a meghívott előadók. 

– A tavalyi egy olyan év volt minden gazda számára, amilyennel talán egész életükben sem találkoztak eddig. Megéltük a háború okozta válságot, az inflációt, az input anyagárak emelkedését, a termésárak kiszámíthatatlan mozgását, és évtizedek óta nem látott méretű aszály volt. Ezek már mind olyan jelek, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni – fogalmazott Török Zoltán.

Ilyenkor nem az a jó megoldás, hogy kesergünk, és szerencsésebb évre várunk. Inkább azt kell megnézni, hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy felkészülten tudjuk venni a következő akadályokat

Ennek érdekében igyekeztünk minél több információt belesűríteni ebbe a napba. Délelőtt az új agrártámogatási ciklusról volt szó. Rengeteg változás van mindig egy új ciklus indulásánál, mind a közvetlen, mind a beruházási célú támogatásoknál. Ilyenkor érthetően van egy kis káosz a fejekben, mert rengeteg új fogalom jelenik meg, változnak a kötelezettségek. A gazdák akkor fognak tudni érvényesülni ebben a rendszerben, ha minél hamarabb átlátják ezeket a változásokat, és ennek megfelelően gazdálkodnak. Így fogják tudni elkerülni azt, hogy bármilyen kötelezettség elmulasztása miatt büntetést kapjanak. Délután főleg az agrárdigitalizáció és a precíziós gazdálkodás témakörei kerültek előtérbe – részletezte.

Köszöntőjében dr. Bujdosó Zoltán, a gyöngyösi campus főigazgatója arról szólt, hogy a fórumnak helyszínt adó agrárfókuszú felsőoktatási intézménynek és az Agrárközösség Kft-nek egyaránt tudástranszfer szerepe van – előbbi a hallgatóknak, utóbbi a gazdáknak adja át a sikerhez szükséges ismereteket. Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a fórum egy olyan információs hátteret nyújt a résztvevőknek, amivel eredményesebben fognak továbblépni az elkövetkező esztendők tekintetében is.

– Szükség van arra, hogy az új ismeretekről tudomást szerezzünk, hiszen nem volt könnyű a tavalyi esztendő, és nem tűnik egyszerűnek az idei sem. Tavaly az aszály valamennyiünk életét felborította. Az idei év a közös uniós agrárpolitika új ciklusának indítási éve, és emellett látnunk kell, hogy az elmúlt években a piac is alaposan megváltozott. Közhelyszerűen hangzik, de igaz, hogy valóban akkor tudunk sikeresek lenni, ha alkalmazkodunk a kialakult viszonyokhoz – emelte ki dr. Feldman Zsolt.


 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!