Civileknek

2023.09.24. 15:30

1 százalék: állatvédőknek adták a legtöbbet Hevesben

A tavalyi mélypontot követően ebben az évben a tavalyelőtti szintre lépett vissza az adó 1 százalékot Heves vármegyei civileknek felajánlók száma. A kedvezményezetti listát évek óta a Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány vezeti. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által közzétett listából a részletek is kiderülnek arról, Hevesben kik részesültek az SZJA 1 százalékokból.

Tóth Balázs

Állatmenhelyek, állatvédő egyesületek kapták a legtöbb 1 százalékot Hevesben

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

80 millió forinttal több pénzt ajánlottak föl az adózók idén a Heves megyei civil szervezetek javára, derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közzétett listából. Ez köszönhető annak, hogy ebben az évben többen ajánlották föl javukra adójuk 1 százalékát, valamint az egy adózóra jutó összeg is ezer forinttal emelkedett. Az egy főre jutó növekmény12,59 százalék, mindeközben a teljes állásban dolgozók bruttó átlagkeresete országosan 17,5, Hevesben 17,8 százalékkal emelkedett a KSH szerint.

Az idén májusban zárult felajánlási időszakban 32,2 ezer ember rendelkezett arról, hogy Heves megyei civileknek ajánlja föl SZJA egy százalékát, ebbe beletartoznak a Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány adatai is, ők már egy ideje budapesti székhellyel üzemelnek. Ez tavalyhoz képest jelentős emelkedést jelent, ugyanakkor érdemes tudni, hogy a 2022-es bevallási időszakban bezuhant a felajánlók száma, csupán 26,8 ezer adózó támogatott hevesi egyesületet vagy alapítványt, az előző években 31-32 ezer körül volt a számuk, 2018-ban pedig még majdnem 35 ezren voltak. A nagy visszalépés azt követően történt, hogy a NAV átvette a bevallási tervezetek elkészítését, ezáltal sokan nem szántak időt az egy százalék fölajánlására. Az emelkedés jelenthet tudatosságot is, de azt is, hogy például egykori KATÁ-s vállalkozók állást kerestek maguknak és így SZJA fizetésére kötelezettek.

A rendelkezett pénzösszeg 263,5 millió forint volt ebben az évben, szemben a tavalyi 183 millió forinttal, vagy a 2021-es 195 millióval. Az azt megelőző esztendőkben jellemzően 156,5-175,5 millió forint között alakult a felajánlott összeg, kivételt képezett 2017, amikor 137,6 millió forintot kaphattak a hevesi civilek. Az egy főre jutó fölajánlás tavalyelőtt hatezer, tavaly 7268 forint, idén 8183 forint volt.

A kedvezményezetti listát évek óta a Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány vezeti, ők idén 16,5 millió forintot kaphatnak 1725 adózó jóvoltából. Őket az Állatokat Védjük Együtt követi 12,6 millió forinttal, megelőzve a Neumann Iskola Alapítványt (6,73 millió forint), a Papamaci Árvái Alapítványt (6,23 millió forint), az Új Nap Közhasznú Egyesület (5,67 millió forint). Sorrendben a NégyeS-O-S Közhasznú Alapítvány, a Gyöngyösi Állatkertért Alapítvány, a Bugát Pál Kórház Alapítvány, a Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány, valamint a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány követi az első tíz helyezett között 2,88-3,85 millió forint közötti összegekkel. Kevéssel, de kiszorult a top 10-ből az Autisták Egyenlő Esélyeiért Alapítvány, azonban egy másik kategóriában, a felajánlók számában kilencedikek lettek 318-cal. Utóbbi kategóriában szintén a füzesabonyi állatvédők lettek az elsők 1725-tel, majd az ÁVE következett 1698-cal, illetve a neumannosok 815-tel. Az Új Nap idén 790 adózótól kapott egy százalékot, a többi top 10-es (akik az összeget tekintve is az élmezőnyben vannak 312-466 magánszemélytől kaptak adófelajánlást. A tíz közelébe kerültek a Berze iskolások, a hevesi állatvédők és a szilágyisok is.

Ami az összeget illeti, 27 civil szervezet kapott legalább egymillió forintot az adózóktól, összesen 85 szervezet támogatása haladta meg a félmillió, 548-é a százezer forintot. A felajánlók számát tekintve 45 szervezet kapott legalább száz adótól támogatást, 144 tartozott összesen az ötven felajánló feletti körbe, s 622 civil szervezetnek volt legalább tíz támogatója. Körülbelül félszáz egyesületet, alapítványt csak egy adózó jelölt meg a bevallásában.

Kevés támogatóval is lehetett azonban szép átlagot elérni, ebben a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Köre volt felülmúlhatatlan, hiszen 5 adózó 743 ezer forinttal gazdagítja kasszájukat, ami 148,5 ezerforintos átlagot jelent, ennek senki nem jutott a közelébe. Dobogós még a Dsida Jenő Baráti Kör, amelynek egy támogatója 33,6 ezer forintot juttat, illetve a Labdarúgás Jövőjéért Utánpótlás Alapítvány, amelynek hárman összesen 99 ezer forintot adnak. A top10-be került a Lépéselőny Egyesület, a Heves Megyei Lovassport Egyesület, a Magyar Jogász Egyesület Heves Megyei szervezete, Vitéz Doberdói Bánlaky Breit József Altábornagy hagyományőrző Egyesület, a Boldog Gyermekkor Alapítvány, a Heves Megyei Sérült Ellátásáért Alapítvány (nekik volt csak tíz fölötti támogatójuk, 16 adózótól 417 ezer forintot kaptak), valamint a Verpeléti Vadásztársaság, ők mindannyian 25,5 ezer forintos átlag felajánlás fölé kerültek. Közepes, illetve nagyobb támogatószámmal még top 30-ba lehetett kerülni, a lőrinci Szebb Életünkért Alapítvány 27 támogatója átlagban 24 ezer forintot ajánlott föl (összesen 646 ezret), amivel 14-ek lettek, a 22. a listán a Regionális Egészségügyért alapítvány, amely 121 támogatóval büszkélkedhet, akik átlagban 19,8 ezer forintot adtak, így 2,4 millió forinttal járultak hozzá a szervezet működéséhez, de a NégyeS-O-S is 27. lett.

A szegényebb térségekben élők sem feledkeztek meg települések alapítványairól, az ő esetükben látszik, mekkorák a kereseti különbségek. A 991-edik, azaz utolsó az átlagot tekintve a siroki Az élet kenyere alapítvány, 58-an átlagban 979 forintot adtak az 56,8 ezer forintos támogatásba, és szintén kétezer forint alatt maradt a kömlői Tiértetek Kulturális Egyesület, valamint a tarnaörsi Európai és Nemzetközi Nonprofit Szervezet, amelyek jelentősebb, de szerényebb anyagi helyzetű támogatói körrel rendelkeznek. Előbbi számára 82-en 142,8 ezer forintot (átlagban 1740 forintot) adtak össze, utóbbinak 41-en 75,6 ezer forintot (átlagban 1844 forintot) ajánlottak föl.

Országosan 29,5 ezer civil szervezetnek 15,328 milliárd forintot ajánlottak föl a rendelkező 1,82 millió adózó. A lista élmezőnyében egészségügyi intézmények, szervezetek alapítványai vannak, például a mentők (336,8 millió forint), gyermekkórházak (a Heim Pál 300, a Bethesda 170 millió forintot kapott). A lista harmadikja a Partizán lett 191 millió forinttal. Újra fölkerült a listára, méghozzá a negyedik helyen a daganatos.hu, amellyel szemben több vizsgálat is indult visszaélések gyanúja miatt. Ennek testvér alapítványa, a Gyermekmentő Támogató Alapítvány, amelyet egy időben Szilvásváradra jelentettek be, most nincs a listán. Az egyházak, vallási közösségek, illetve a Nemzeti Tehetség Program (NTP) részére 2 millióan rendelkeztek 15,427 milliárd forintról. A legtöbb pénzt a katolikusok kapják, bő hatmilliárd forintot, majd a reformátusok (2,65 milliárd), és a NTP (2 milliárd) következik. Az evangélikusok 743 millió, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség 718 millió, a krisnások 691, a baptisták pedig 461 millió forint támogatáshoz jutnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!