képzés

2019.10.23. 10:41

Újra elindul a SuliMoped program Heves megyében

Az idei tanévben 45, megyénkben tanuló diák kap lehetőséget arra, hogy díjmentesen segéd-motorkerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezhessen.

Heol

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottságának támogatásával a 2019/2020-as tanévben, Heves megyében újra elindul a SuliMoped program – tájékoztatta a Heolt Soltész Bálint rendőrségi sajtószóvivő.

A képzésre jelentkezőknek az alábbi feltételeknek kell megfelelni:

  • 2006. március 31-én vagy korábban született, 7-8-9. osztályos diák,
  • a gyakorlati vizsgák idejére (2020. március 31-ét követően) a diákoknak érvényes személyi igazolvánnyal kell rendelkezni (nem helyettesíthető diákigazolvánnyal),
  • pedagógus (osztályfőnök) írásbeli nyilatkozata, melyben a gyermek tanulmányi teljesítménye, érettsége, önszorgalma, terhelhetősége alapján javasolja a programban való részvételét,
  • szülő vagy gondviselő írásbeli beleegyező nyilatkozata, melyben hozzájárul a gyermek programban való részvételéhez,
  • a jelentkező biztonsággal tudjon kerékpározni,
  • a jelentkező vállalja az egri oktatásokon és vizsgákon való részvételt, amelyekre iskolán kívüli foglalkozásként, szabad idejéből kell megjelennie.
  • A programra jelentkezőknek legkésőbb 2019. november 10-ig kell elküldeniük a nevüket, lakcímüket, e-mail címüket,

    iskolájuk megnevezését a [email protected] címre.

    A szakemberek 2019. november 14-én egy nyílt napon – KRESZ tesztlap kitöltése után – választják ki azt a 45 diákot, akik részt vehetnek a programban. További részletek a Police.hu-n olvashatóak.

    Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!