Bűnügyek

2021.06.17. 09:01

Megdöbbentő részletekre derült fény a gyöngyösi fenyegetőző ügyében (videó)

Mint megtudtuk, a férfi régen a gyöngyösi önkormányzat alkalmazottja volt, helyismeretét kihasználva jutott el a polgármesteri titkárságra.

Heol

Mint korábbi cikkünkben írtunk róla, a rendőrök előállították a 46 éves helyi lakost a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, aki a gyöngyösi polgármesteri hivatalban azzal fenyegetőzött, hogy megöli a polgármesterrel együtt a teljes városvezetést, valamint végez a járási hivatal vezetőjével is. Mint kiderült, az engedély nélkül tartott gázriasztó fegyvert ráfogta az egyik városrendészre.

A városrendészeti igazgató lett figyelmes a hangoskodásra, és rövidesen értesítették a rendőrséget. A hivatal dolgozói megrémültek, a fegyverrel hadonászó férfi mellett nem is tudtak segítséget kérni, aki amint meglátta a rendőröket, letette a pisztolyt.

Állítólag az ámokfutó nemcsak az önkormányzaton akarta használni a fegyvert, hanem már az utcán is fenyegetőzött. A rendőrök időben érkeztek, így szerencsére senki sem sérült meg.

A polgármesteri hivatal egyébként arról is hírt adott, hogy az elkövető, aki kiskorú gyermekét egyedül neveli, több rendszeresen folyósított segélyben részesül az önkormányzattól. A várostól korábban bérlakást igényelt és kapott. A gyöngyösi önkormányzat rendszeres gyermekvédelmi és lakásfenntartási támogatást folyósít neki, továbbá átmeneti segélyként létfenntartási támogatást is kapott.

 

A rendőrök a helyszínen elfogták a 46 éves férfit, akinek ruhája zsebéből egy kés és egy elektromos sokkoló is előkerült – tájékoztatott róla Soltész Bálint rendőrségi sajtószóvivő.

V. T. gyöngyösi lakos ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság, a nyomozó hatóság a gyanúsítottat őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására. Emellett a férfi engedély nélkül tartott gázriasztó fegyverét is lefoglalták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában