Idegméreg

2021.08.28. 08:19

Emberre is veszélyes szertől pusztulnak az állatok Hatvan és Tura között

Vadászok, természetvédelmi őrök, rendőrök közösen járőröznek és folyik a nyomozás a tettes után.

Heol

Forrás: police.hu

A Tura, Galgahévíz és Hatvan közötti mezőgazdasági területeken idén augusztus 9-én, valamint az azt követő napokban talált madártetemek közelében rögzített húsdarabok előzetes szakértői vizsgálata megtörtént.

A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ igazságügyi toxikológiai szakértője megvizsgálta a lefoglalt húsdarabokat és megállapította, hogy azok az emberi szervezetre is veszélyes anyagot tartalmaznak – tájékoztatott a police.hu.

Fotó: police.hu

Mint megtudtuk, a laboratóriumi vizsgálatok alapján elkészült előzetes szakértői vélemény szerint a húsdarabok olyan idegméregnek tekinthető összetevőt tartalmaznak, amely különösen a madarakra jelent végzetes veszélyt, de az emberre nézve is mérgezőnek minősül.

Fotó: police.hu

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki – elsősorban a Tura, Galgahévíz és Hatvan közötti területeken – ismeretlen eredetű húsdarabot talál,

NE érintse meg, NE nyúljon hozzá, NE vigye haza, NE fogyassza el, NE etesse jószágaival,

hanem értesítse a rendőrséget!

A gödöllői rendőrök eközben továbbra is hajszolják a tettest. Folyamatosan zajlik a tanúkutatás, az adatgyűjtés, az összegyűjtött információk elemzése, értékelése. A rendőrök egyeztettek a helyszínhez földrajzilag kapcsolódó vadásztársaságokkal, folyamatos az információcsere a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival, ahogyan a közös járőrszolgálatból is mindenki kiveszi részét. Vadászok, természetvédelmi őrök és rendőrök járják visszatérően a területet.

A természetkárosítás bűntettének gyanúja miatt nyomozást folytató Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán továbbra is várják azok jelentkezését, akik érdemleges információval segítenék a felderítést. Bejelentés – akár névtelenség megőrzése mellett is – megtehető a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában