bűnügyek

2021.12.01. 08:03

Két részeg férfi tépte le Szűz Mária szobrának fejét Gyöngyösön, nyomoz a rendőrség – Videó

Vandálok fosztották meg fejétől a gyöngyösi Betlehem egyik bábuját, Szűz Máriát.

Heol

Forrás: Agria Tv

Ahogy arról korábban beszámoltunk, letépték a betlehemi Szűz Mária szobor fejét, majd azt beledobták a jászolba. Mint kiderült, az elkövető két részeg férfi volt. A szobrot a hajnali órákban rongálták meg, a helyiek nagyon felháborodtak.

Az Agrit Tv beszámolója szerint a rongálók ellen eljárás indult, a térfigyelő kamera rögzítette őket. Kiemelték: nem ez az első eset, hogy valaki ilyesmit csinál: pár éve Füzesabonyban például egy betlehemi jászolba piszkítottak bele.

– Értékeltük a térfigyelő kamera felvételét, amely alapján megállapítható, hogy hétfő hajnalban, kevéssel öt óra előtt két középkorú, jól láthatóan részeg férfi követte el a vandalizmust. A személyazonosságuk megállapítása folyamatban van. A felvételeket továbbítjuk a rendőrségnek, a további szükséges lépéseket ők teszik meg – fogalmazott a Heol kérdésére Ferenczy Dániel, a gyöngyösi városrendészet igazgatója.

Hangsúlyozta, hogy a városban működő térfigyelőkamera-rendszernek köszönhetően sok bűncselekmény, szabálysértés elkövetője akad horogra. Bár a városrendészet kiemelt célja a bűnmegelőzés, a már bekövetkezett jogellenes esetek sem maradnak így felderítetlenül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában