Bűntény

2022.06.03. 09:03

Feje fölé emelt biciklivel támadt a házigazdára a kápolnai magánlaksértő

Van úgy, hogy az agresszív, garázda jellegű cselekmények az egymáshoz legközelebb lakók, vagyis a szomszédok között robbannak ki. Az, hogy valaki a szomszéd sérelmére követ el bűncselekményt, nem minősíti súlyosabban az esetet, azonban ennek ellenére is komoly szankciók várhatnak az elkövetőkre.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész tájékoztatta portálunkat, hogy az egymáshoz való közelség miatt tipikus szomszédok ellen elkövetett bűncselekmény a magánlaksértés. Magánlaksértést valósít meg és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki más lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel vagy hivatalos eljárás színlelésével bemegy, illetve bent marad.

Konkrét esetek

A Heves megyében működő ügyészségek két esetben is a sértettek udvarán lezajlott konfliktus kapcsán nyújtottak be vádiratot a közelmúltban.

Kápolna

A Füzesabonyi Járási Ügyészség erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés bűntettével, könnyű testi sértés vétségének kísérletével és kisebb értékre elkövetett lopás vétségével vádolja azt a 20 éves férfit, aki 2021 novemberében megjelent ismerőse kápolnai lakásánál és berúgta a ház nagykapuját. Ekkor a kaput felül áthidaló vascső a fejére esett, amitől a betolakodó megszédült és összerogyott. Kis idő múltán azonban visszanyerte erejét és bátorságát, így újra kísérletet tett arra, hogy bejusson az udvarra, ezért ököllel megpróbálta megütni a belülről a kapunak ellentartó ismerősét, de az ütés célt tévesztve egy nő karján landolt.

A vádlottat ezt követően elkergették ugyan az ott lakók, de ő továbbra sem hagyott fel eredeti tervével, míg végül sikerült bejutnia az ingatlanra, ahol egy biciklit a feje fölé emelve ismét támadólag lépett fel a háziakkal szemben, ám ekkor egy, a cselekményt észlelő kívülálló személy rákiáltott, mire elszaladt.

A vádlott nagy erejű ökölütése alkalmas volt arra, hogy a sértettnek nyolc napon belüli gyógytartamú sérülést okozzon.

A vádlott még ebben a hónapban egy másik kápolnai ingatlannál is megjelent, ahová bement, majd onnan 2 darab, abronccsal ellátott felnit emelt el. A férfi a zsákmánnyal hazafelé tartott, amikor egy falubeli meglátta, ő is rákiáltott, amitől a terhelt a felniket eldobva ezúttal is elszaladt.

A két eltulajdonított, gumival felszerelt alufelni
Forrás: Egri Járási Ügyészség

A vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta a tévúton járó elkövetővel szemben.

Kerecsend

Az Egri Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen a fiatalkorú elkövető ellen, aki 2020 nyarán Kerecsenden keveredett szóváltásba a szomszédban élő sértettel. A kölcsönös veszekedés során felindult állapotba került terhelt két szeméttároló edényt a szomszédos ingatlanok közötti drótkerítés fölött a sértett irányába dobott, melyek célt tévesztettek. A vádlott nem tágított, ezután ugyanis egy piszkavassal megütötte a sértett bal kézfejét, amelynek következtében eltört a szomszéd mutatóujja.

Az ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt a dühbe gurult fiatalkorú elkövetővel szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában