Kékfény

2023.06.19. 13:55

Több bűncselekmény történt Egerben, mutatjuk a tavalyi számokat

Az internetes csalások és a kábítószer továbbra is nagy feladat a rendőrségnek.

Sz. M. L.

Több a bűntény. Járőrözött az Egri Rendőrkapitányság és a Közterület-felügyelet már korábban is. Fotó: Huszár Márk HM Heves Megyei Hírlap

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Csütörtökön tartják a júniusi közgyűlést, ahol sor kerül többek között Eger bűnügyi helyzetének bemutatására is. A rendőrség által elkészített beszámolót már feltöltötték a napirendi pontok közé. Ebben szerepel, hogy míg 2021-ben a regisztrált bűncselekmények száma 1378 az Egri Rendőrkapitányság illetékességi területén, addig 2022-ben már 1969, ami 42,9 százalékos emelkedést jelent. Fontos, hogy  ez az adott évben lezárt rendőri eljárások, melyek korábbi években történt jogsértő cselekményeket is tartalmazhatnak. A városban a regisztrált bűncselekmények száma 823-ról a 2022. évben 1256-ra változott. Csökkent ugyanakkor a közterületen elkövetett bűncselekmények aránya a városban több mint 10 százalékkal: 227 esetben regisztráltak közterületen elkövetett bűncselekményt.

A kiemelten kezelt bűncselekmények száma a 2021-2022. évben a városba 557-ről 789-re változott. Ezen belül a testi sértések száma 26-ra csökkent, a garázdaságok száma viszont 33-ról 71-re 115,2 százalékkal emelkedett.

„A terjesztői magatartással elkövetett visszaélés kábítószerrel bűncselekmények miatti nyomozások tekintetében is növekedés mutatható ki, a 2021. évben 2 esetben, a 2022. évben 5 esetben fejeződött be büntetőeljárás ” – írták. A legmagasabb számban lopásokat regisztráltak: 472 esetet. Nagyban emelkedett a a lakásbetörés bűncselekmények száma a 2021. évi 25 esetről a 2022. 46 esetre emelkedett, szintén jóval több a csalás: a 2021. évi 91-ről 155-re emelkedett.

A korábbi évekhez képest olyan új elkövetési mód, mely bűncselekmény sorozatot eredményezett volna az úgynevezett internetes csalások egyes módozatai (újfajta legendák, hivatkozások) esetében merült fel, fogalmaztak. - Már 2021-ben is jelentős terhet rótt a bűnüldözői munkára az internetes csalások miatt folytatott eljárások felderítése. A nyomozások komplikáltságát, elhúzódását a sértettek egymáshoz és a gyanúsítotthoz viszonyított földrajzi távolsága, az online térből való adatok kinyerése, elemzése, különböző kapitányságoktól eltérő időben beérkezett ügyek sorozat elkövetésként történő együttes vizsgálata eredményezte. 

Az online csalásokhoz kapcsolódik a pénzmosás bűncselekmény, mely azon elkövetőket érinti, akik a csalás útján megszerzett pénzösszegek miatt nyitnak bankszámlákat. Továbbra is jelentős kapacitást foglalt le az új pszichoaktív anyaggal, a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények felderítése, ezen bűncselekményhez kapcsolódó, főleg vagyon elleni bűncselekmények feldolgozása. A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények felderítését továbbra is nagymértékben nehezítette, hogy az állampolgárok még mindig főleg anonim módon hívták fel a hatóság figyelmét a bűncselekményekre, azonban az eredményes befejezéshez semmilyen módon nem járultak hozzá, érdemi, a bizonyítási eljárást segítő információk hiányában sokszor megnehezült vagy ellehetetlenült a bizonyítási eljárás – részletezte a rendőrség.

 A nyomozás eredményességi mutatójának alakulása tekintetében nőtt a közterületen elkövetett, regisztrált bűncselekmények mutatója, csökkent viszont a kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója. A kiskorú veszélyeztetése és a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények – terjesztői –, és a rablások nyomozáseredményessége továbbra is 100 százalék.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában