Tragédia

2023.09.05. 11:30

Kiderült miért ugrott vonat elé, és hagyott hátra 6 gyereket a poroszlói férfi

Vasárnap gázolt a vonat Poroszlónál, a balesetben elhunyt férfi felesége elmondta mi álhatott a szörnyű tett hátterében.

Heol.hu

Mint ahogy beszámoltunk róla a elgázolt egy embert a vonat. A Metropol megkereste a férfi családját.

László a felesége, Mónika szerint szerető férj és gondoskodó apa volt. Két közös gyermekük mellett szeretettel nevelte az asszony előző kapcsolatából származó négy gyerekét, miközben neki is született három a volt feleségétől. Vasárnap azonban Poroszló és Füzesabony között a vonat elé vetette megát. Esélye sem volt a túlélésre – írta a Metropol

Nem is álmodhattam volna magamnak jobb társat Lászlónál. Szerelemben és boldogságban éltünk, de most hirtelen minden megváltozott. Magamra maradtam hat gyerekkel

– mondta Mónika, aki úgy érzi, tudja, mi vezetett László döntéséhez.

– Augusztus elején ittas vezetésért bevonták a jogosítványát, ezért a munkája is veszélybe került. A gépkocsi mellett traktort is vezetett, és nagyon nyomasztotta, hogy a kialakult helyzetben egyik kormánya mögé sem ülhetett be – árulta el a gyászoló feleség.

– Laci a problémát a főnökei előtt megpróbálta eltitkolni, később derült ki, hogy tudtak volna segíteni. Most szerdán lett volna a kihallgatása, az ügyvéd pedig előre figyelmeztette, ha nem jelenik meg az idézésre, elővezetik, vagy akár őrizetbe is vehetik. Ezt próbálta elkerülni. Ahogy közeledett a szeptember 6-a, egyre nagyobb volt rajta a teher, igaz, amúgy sem szerette a rendőröket. Nem volt velük kibékülve, úgy állt hozzájuk, hogy jobb őket elkerülni – fogalmazott Mónika a Metropolnak.

A feleség vasárnap vidékről ment haza, amikor az egyik nyomozó értesítette: megtalálták a vonat alá ugrott ember telefonját és a bankkártyáját. Már ebből valószínűsítették, hogy Lászlóról van szó, de a hivatalos azonosításhoz ennyi még nem volt elég.

Felajánlották, hogy megnézzem a férjemet, de mivel mondták, hogy szörnyű látvány, ettől elálltam. Elárultam, hogy két tetoválást, egy skorpiót és egy oroszlánt viselt, azokat meg is találták a testén. Mivel Laci arca valószínűleg a felismerhetetlenségig roncsolódott, kétéves kislányomtól vettek nyálmintát, hogy a DNS-e segítségével megállapítsák az elhunyt férfi személyazonosságát. Ő persze nem értette, miről van szó, mint ahogy természetesen a három hónapos kistestvére sem. Úgy fognak felnőni, hogy nem emlékeznek az édesapjukra, de úgy vélem, valamit sejtenek, mert mindketten nyugtalanok voltak az éjszaka – árulta el Mónika.

Lászlót a tervek szerint Poroszlón temetik el.

 

Ha úgy érzi, hogy bajban van, kérjen segítséget!

Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok 116-123

Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékesről hívható, mindkettőről ingyenes

Caritas Lelkisegély Telefonszolgálat 06-80-505-503

Este 6-tól reggel 6-ig, vezetékesről hívható, ingyenes

Kék vonal (gyermek- és ifjúsági telefonszolgálat) 116-111

Éjjel-nappal, vezetékesről hívható, ingyenes


 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában