Baleset

2023.10.31. 21:27

Túl gyorsan hajtott, azért halt meg a 39 éves férfi a 25-ös főúton

Az október 31-én történt balesetben egy 39 éves férfi vesztette életét.

Heol.hu

Felismerhetetlen állapotra tört az autó

Forrás: Agria Tv Bt/Facebook

Mint, ahogy arról portálunk is beszámolt október 31-én Eger és Kerecsend közötti útszakaszon, a 25-ös főúton halálos baleset történt. Egy jobbra ívelő kanyarban ütközött össze a szemből érkező autóval, a sofőr. A helyszínre mentők is érkeztek, de a 39 éves férfi életét már nem tudták megmenteni.– tudhattuk meg a Tényekből

– Az egyik személygépkocsit vezető férfi az ütközés következtében beszorult a gépjárműbe. Őt már sajnos életjelenségek nélkül találtuk, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. – nyilatkozta Leskó Diána, az OMSZ kommunikációs munkatársa.

 A vétlen autós fékezett az ütközés előtt, de már nem tudta elkerülni azt. A Tényeknek az egyik családtagja azt nyilatkozta, hogy ,,Kisodródott és felborult az árokban. Ő a saját lábán keresztül tudott kiszállni az autóból". Az is kiderült az adásból, hogy a férfi könyebb sérüléseket szenvedett a fején és a mellkasán. Jelenleg kórházban van. 

Rokona szerint a sofőr tisztában volt azzal, hogy veszélyes az útszakasz, így 70-kilométer/óránál nem ment többel. A szemből jövő autós viszont nem tartotta be a sebességhatárt az eső miatt amúgy is csúszós úton – hangzott el az adásban.

A sofőr rokona még elárulta azt is a Tényeknek, hogy a rendőrök szerint a férfi sebességmutatója kiakadt 85 kilométer/óránál. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában