Büntetőperek

2024.02.03. 06:53

Hétfőn tárgyalja a csányi óvodában 2019-ben történt gyermekhalál ügyét a Hatvani Járásbíróság

A február 5-ével kezdődő héten két olyan ügyet is tárgyal egy-egy járásbíróság amelyben a vád halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége a vád. Ezek egyike a csányi óvodában történt haláleset, ahol is rádőlt a gyerekekre egy mászóka. A balesetben egy 6 éves kislány meghalt, másik két gyerek megsérült. A másik esetet – egy szociális intézményben egy gondozott halálának körülményeit – a Füzesabonyi Járásbíróság bírálja el. Az Egri Törvényszék pedig emberölési kísérlet ügyében tart előkészítő ülést.

Sike Sándor

A csányi tragédia helyszíne

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A Hatvani Járásbíróság hétfőn tart előkészítő ülést, amelyben a vádlottak M. I. és társa halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége vádjával állnak a bíróság előtt. Bár az Egri Törvényszék honlapján közzétett tárgyalási jegyzék nem tartalmazza, portálunk tudomása szerint a csányi óvodában 2019. szeptemberben bekövetkezett tragédia miatt indult eljárás jutott el mára oda, hogy előkészítő ülést tartsanak. Amennyiben itt a terheltek a felelősségüket a váddokumentumban leírtak szerint elismerik, valamint lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, akár ítélet is születhet.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott a község polgármestereként tevékenykedett, míg a másodrendű terhelt a községben működő óvoda vezetője volt. Az óvodában, az udvaron játszótér is volt, mely több fából készült játékból, köztük egy fából készült mászókából állt össze. Az óvodában, az udvaron található fából készült köteles mászókára három gyermekkorú sértett is felment. ám hármójuk súlya alatt a játék kidőlt és rájuk zuhant. Két gyerek a baleset következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, azonban a harmadik apróság a rázuhanó mászókától életveszélyes sérüléseket szenvedett, ami a gyermek halálához vezetett.

Ugyanilyen váddal – halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége – áll a Füzesabonyi Járásbíróság előtt Ny. É. és társa, egy szociális intézet két gondozója. Ebben a büntetőperben már tárgyaláson születik ítélet. A bíróságnak azt kell elbírálnia megállja-e a helyét a vád, mi szerint: "az elsőrendű terhelt a szociális intézetben munkaköri feladatából eredően köteles volt egészségügyi ellátást, gondozást, ápolást biztosítani. A másodrendű vádlott ugyanezen intézetben dolgozott gondozó munkakörben. A néhai sértett az Intézmény gondozottja volt.

Az ominózus haláleset úgy következett be, hogy az étel kiosztását követően az étkeztető vádlottak távoztak a szobából anélkül, hogy meggyőződtek volna arról, hogy a szobában lévők az ételt megették-e. A sértett odament az asztalhoz és a szobatársa ebédjéből megmaradt eledelt a szájába tömte. Ezt követően a szobában lévő csaphoz ment, majd összeesett. A sértett életét a közbeavatkozás már nem tudta megmenteni.

Súlyosabb bűncselekmény elbírálása miatt tart tárgyalást szerdán a Gyöngyösi Járásbíróság.  M. J.-t és társait csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség. A váddokumentum szerint az egy háztartásban élő terheltekhöz a rendőrök két egymást követő napon is kimentek és intézkedtek, az éjszakai és hajnali órákban, állampolgári bejelentés alapján. A lakóhelyükön történt intézkedés során a mások nyugalmát zavaró hangos zene miatt az eljáró rendőrök figyelmeztetést alkalmaztak.

Tekintettel arra, hogy a második intézkedést követően ismételten állampolgári bejelentés érkezett csendháborítás miatt, három rendőr újból megjelent a dajdajozók lakcímén, ahol még mindig hangosan szólt a zene. A hatóság emberei felszólították az elsőrendű vádlottat személyazonossága igazolására, ám ő ennek nem tett eleget, helyette inkább a rendőröket szidalmazta. Eközben a harmadrendű terhelt kinyitotta az ingatlan kerítésének kiskapuját, majd kiment a rendőrökhöz az ingatlan elé. Ekkor M. J. is kilépett a kiskapun, azért, hogy a harmadrendű vádlottat visszahúzza az udvarra.

De tovább is folytatta a vádirat szerinti törvénytelen cselekményét: a nyitott kiskapu mögé lépett, amit rátolt az egyik rendőrre annak érdekében, hogy megakadályozza a további intézkedést. Ekkor lépett közbe M. J. felesége, a másodrendű vádlott. Odament a rendőrökhöz és kiabálva rángatta az egyikük alkarját. Eközben a harmadrendű terhelt a harmadik rendőrt bántalmazta oly módon, hogy legalább négy alkalommal kézéllel mellkason ütötte. Sokáig persze nem tehette, mert kattant a bilincs a csuklóján. Az asszony ebbe is megpróbált beavatkozni a bilincselést végző rendőrt a vállánál, pólójánál fogva rángatta.

Időközben M. J.-t is megbilincselték a rendőrök, akivel a rendőrségi szolgálati gépjármű felé indultak, azonban a feleség odalépett hozzájuk, megfogta férje ruházatát, majd rángatta őt annak érdekében, hogy kiszabadítsa a rendőrök fogásából, így akadályozva az intézkedést.

Szintén szerdán tart előkészítő ülést az Egri Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete miatt. Az ügy vádlottja S. J., aki a vádirat szerint távoli ismerőse az egyik sértettnek. Közös ismerősük pedig – a történtek tanúja – korábban évekig az elsőrendű sértett élettársa volt, majd a szakításuk után a vádlottal létesített párkapcsolatot. A tanú révén a vádlott és a volt élettárs konfliktusban álltak, ellenszenvet éreztek egymás iránt.

Az egykori élettárs saját otthonában italozott a másodrendű sértettel, amikor is a vádlott és volt párja megjelentek. De nem egyszerű barátkozó látogatás volt ez: a vádlott egy 1,5 méter hosszú vascsővel és „Megöllek!” felkiáltással érkezett és elkezdte bántalmazni előbb az elsőrendű, majd a másodrendű sértettet is. A verés következtében a volt élettárs nyolc napon túl, míg vendége ennyi időn belül gyógyuló sérülést szenvedett el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában