gyöngyös

2017.09.27. 19:39

Felnőtt- és gyermeksírokra bukkantak Gyöngyösön – Videóval

Árpád-kori temető látványos feltárása kezdődött el az elmúlt napokban az Olajbafőtt Szent János-templom mögött, a Püspöki úton.

Hliva Éva

A város diákjai is szemügyre vehették a régészek munkáját és a már kiásott csontvázakat, hisz nem láthatnak ilyet gyakran. A szakemberek egy hete folyamatosan dolgoznak a Püspöki úti templom mögött. Tizenhárom sírt találtak a mintegy harminc négyzetméternyi területen – tudatta a helyszínen Tóth Zoltán, a Dobó István Vármúzeum ásatásvezető régésze. Emlékeztetett: nem ismeretlen a hely, hisz 2013 decemberében csontvázas temetkezések kerültek elő a templom kerítőfalának déli oldalán egy vízelvezető-csatorna kiásásakor. A szakemberek természettudományos vizsgálattal megállapították: a csontok a 990 és 1040 közötti időszakra tehetőek.

– Már szinte az első napon láttuk, hogy Árpád-kori temetkezések kerültek elő. Az alig egy méteres mélységben található legfelső temetkezési réteg alatt még további két-három rétegre számítunk, amelyek még régebbiek lehetnek. A kerítőfalon kívüli területet azért volt fontos feltárni, mert a templom körüli falazat a török korra vezethető vissza – ezt több minden is alátámasztja –, így a feltételezések szerint azon belül inkább a török kori temetkezések, azon kívül pedig inkább az Árpád-kortól egészen a kora újkorig lehetnek sírok. Ezt a most megtalált S-végű hajkarika, egy gyöngy, és néhány cserépedény maradvány is alátámasztotta. Az S-végű hajkarika, a gyűrűk mellett az Árpád-kor egyik legdivatosabb ékszere volt, ezt az egyik gyereksírban találtuk – magyarázta.

Árpád-kori temető feltárása kezdődött el Olajbafőtt Szent János-templom mögött Fotó: Czímer Tamás

A feltárást a helyi önkormányzat ötszázezer forinttal támogatta – tudtuk meg a helyszínen Hiesz György polgármestertől, aki maga is megtekintette a feltárt területet.

– Nagyon érdekes és fontos is ez a feltárás a város számára, hisz nagyon kevés írásos emlék áll rendelkezésünkre a város korai történelméről. Annyi bizonyos, hogy a szakemberek és a vizsgálatok szerint is az első 1261-es írásos említéstől ezek a csontok idősebbek, tehát ez a rész már biztos, hogy korábban is lakott volt – fejtette ki a város vezetője. Hozzátette: az ipari parkban nemrég egy kelta temető és település nyomaira bukkantak. Ezek a feltárások pedig új fejezetekkel gazdagíthatják a település és a környék történetét.

Az elhunytakat keresztény szokás szerint nyugat-keleti tájolással, arccal keletnek temették el Fotó: Czímer Tamás

A régészeti ásatást a tervek szerint október hatodikáig befejezik. A megtalált leleteket és a csontokat további vizsgálatokra a Dobó István Vármúzeumba szállítják.

Videó az ásatásról:

Hliva Éva

Címkék#gyöngyös

Ezek is érdekelhetik