Már gyerekkora óta zümmögnek körülötte a méhek – Fotók

Az a méhész, aki nem dolgozik télen, annak biztos, hogy nincs is méhe – mondja viccelődve Koklács Pál, miután bekísér a kiszerelő mikroüzembe, amely egyben pergetőhelyiség is – tudom meg a szakszerű elnevezést –, bár tulajdonképpen ez egy nagyobb szoba. Az egyik sarokban fából készült egyforma keretek felhalmozva, egy érdekes lyukasztószerkezet, régi kasok, egy pergetőberendezés és sok-sok plüss- és kerámiaméhecske mindenfelé. Csak később veszem észre, hogy még a plafonról is mosolygós méhek néznek le ránk.

– Épp a kereteket tisztítottam, mert télen ennek van itt az ideje. Muszáj rendbe tenni, megtakarítani. Először kifőzzük, kifertőtlenítjük, 62 Celsius-fokon a viasz lejön róla, utána kifúrjuk a lyukakat – mutatja –, majd befűzzük dróttal. Ennek a munkafolyamatnak az lényege, hogy megelőzzük a méheknél a betegségeket. Ha túl használt a keret, megy a tűzre – jó lesz gyújtósnak – magyarázza. Az egyik szekrény tetején hatalmas régi kas áll. Mikor erről érdeklődöm, Pali ­bácsi már nyúl is érte.

– Én ilyennel kezdtem, ­1965-ben már önálló méhészetem volt. Szövetkezetbe tömörültünk, Domoszló, Kisnána, Markaz. Jó volt, mert 19 forintért tudtuk volna eladni a méz kilóját, de a szövetkezet miatt kétforintos felárat adott az állam. Az akkoriban nagyon sokat ért, megérte ezzel foglalkozni. Ma már nem éri meg méhészkedni, aki ma ezzel akar foglalkozni, az kösse fel jól a nadrágját, nagyon sok munka van vele egész évben! – teszi hozzá. Közben elmeséli, gyerekkora óta tudja és ismeri a méhek természetét. – Gyakran kint játszottuk a mezőn és a szomszédnak gyönyörű kasos méhészete volt, akkor is megszúrtak, van, hogy most is, de sosem féltem. Jelenleg is száz méhcsaládom van, de még mielőtt megmutatom hol telelnek, nézzék meg a raktárt is – invitál egy helyiséggel beljebb.

Közben folyamatosan mesél, nincs olyan kérdés amire nejönne hosszas válasz.

– Ősszel, amikor bekövetkezik az úgynevezett „ne nyúlj hozzám” időszak, miután a méheket betereltük a kaptárba, jöhet a műhelymunka. A megtisztított keretekbe műlép kerül, amely elősegíti majd a méhek munkáját. Négy kilogramm nektárból lesz egy kilogramm méz. És van a mézharmat, amely nem más, mint a levéltetvek igen magas cukortartalommal rendelkező kiválasztási terméke, ez mágnesként vonzza magához a méheket.

A raktárban műanyag hordókban tárolják a mézet és zárt szekrényekben a lépes keretek sorakoznak. Van vadépítmény, de van szűz lép is, ami szép világos színű.

– Ezek itt a tartalék lépek – nyitja a szekrényt és egymás után mutatja a különböző színű és korú kereteket a méhész.  – Amikor kitavaszodik és kevés a méheknek az élelem, felszúrom a lépet, a viasz feltörik és nem kell rágniuk csak rárepülnek, szétraktározzák, tehát kárba nem megy, de petéztetésre, mézeltetésre is alkalmasak ezek – ecseteli. Elárulja, sok apró fogást tanult meg régi paraszt méhészektől, ezekről is szívesen mesél, ha kérdezik.

Kinézünk a kaptárokhoz is. Óvatosan tisztes távolságban maradunk, hisz zümmögnek a méhek, hiába van hideg, az alkalmi napsütés kicsalogatta őket. Hosszú sorban egymáson állnak a kaptárak, előtte néhány elhullott méh. A kaptártükör – így mondja –  sokat elárul a méhésznek az állományáról. – Nem sok az elhullás – állapítja meg. Lassan visszamegyünk a műhelybe, ahová megérkezik Koklácsné is, mézes kávéval, sőt még mézes pálinkával is kínál. Elmondják, rengeteg fajta mézet fogyasztanak. Pali bácsi nemrég egy komoly műtéten esett át, így ő most gyógymézet kanalaz. Mi is kóstoljuk sorban a mintákat, de nem árulja el épp mit ízlelünk. Végül kiderül, vegyes, akác, repce és korianderméz is volt a terítéken. A mustra után pedig, hogy másként, csakis édes szájízzel búcsúzhatunk!