füzesabony

2018.04.06. 17:01

Gondos: Soros emberei gazdasági nyomást gyakorolnak

Címkék#füzesabony

A képviselő kiemelte, Soros György emberei nem csak nemzetbiztonsági szempontból veszélyesek, de gátlástalanul játszanak a magyar emberek munkahelyeivel.

Berecz R.

– Soros emberei veszélyeztetik a magyar emberek megélhetését – mondta el Gondos István a megyei közgyűlés fideszes képviselője. A politikus kifejtette, Soros György emberei azon dolgoznak, hogy gazdasági nyomást gyakoroljanak az országra és a kormányra a német külügyön és német cégeken keresztül. Kijelentését egy, a Jerusalem Postban márciusban megjelent cikkre alapozva tette meg, melyben arról írnak, a Soros által finanszírozott NGO-k vezetője, Dénes Balázs egy hangfelvételen bevallotta, a nyomásgyakorlásért lobbizott Németországban.

A képviselő kiemelte, Soros György emberei nem csak nemzetbiztonsági szempontból veszélyesek, de gátlástalanul játszanak a magyar emberek munkahelyeivel, megélhetésével. Szavai szerint éppen ezért az április 8-i választás tétje az ország jövője. Úgy fogalmazott, a kormány jó gazdaságpolitikával sokat tud tenni a magyar emberekért, tízezer migráns betelepítése azonban tönkretenné a magyar városokat és falvakat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában