MAKLÁR

2018.04.23. 17:03

Tovább szépül a templom

Az épület környezete, majd a belseje is megújul.

Süli K.

Hamarosan a templom belseje is megszépül Fotó: Berán Dániel/HMH

Új sétány, valamint tér épül a község Szentháromság temploma elé. A településen fokozatosan fejlesztik a központban lévő parkot, most úgy döntöttek, a templom környékét szépítik meg önerőből.

Hamarosan a templom belseje is megszépül Fotó: Berán Dániel/HMH

– Nemrégiben kezdtük meg a központi park fejlesztését, füvesítettünk, sétányokat alakítottunk ki, padokat és szemeteseket helyeztünk ki, valamint több emlékművet is elhelyeztünk már a parkban. Úgy gondoltuk, itt az ideje a templom körüli terület megújításának is, kialakítunk az épület körül egy sétányt, valamint új teret is kap – fejtette ki Hanuszik Csaba. A polgármester elmondta, ­amióta elkezdték a park felújítását, egyre több helyi ­tölti ott a szabadidejét, valamint a község óvodásait és iskolásait is gyakran viszik oda sétálni, játszani. Elárulta, május végén adják majd át a felújított területeket, az ünnepségen Hortobágyi Cirill, pannonhalmi főapát is részt vesz majd.

Nyáron pedig újabb mérföldkő következik, a templom belseje is megújul, az Egri főegyházmegye nyert rá támogatást.

Címkék#Maklár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában