Heves megye

2018.09.15. 07:00

Sikeresen zárult a program: diákokkal is kezelték a munkaerőhiányt

Sikeresen zárult a Pénzügyminisztérium által idén is meghirdetett diákmunkaprogram. Az előző évhez képest emelkedett az így munkát vállaló tanulók száma. Új elemként már mezőgazdasági és ­vendéglátóipari vállalkozások is alkalmazhattak tanulókat.

Berecz Renáta

Idén közel 750 nappali tagozatos tanuló vett részt az állam által támogatott programban megyénkben. Mint arról a Heves Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály vezetője portálunk érdeklődésére elmondta, a tavalyi számokhoz képest ez tízszázalékos emelkedést mutat.

Fenyves Péter szavai szerint a diákok által elvégzett munkák igen sokrétűek voltak, nehéz­ lenne egy-egy ­jellemző munkakört kiemelni. A fiatalok ugyanis minden olyan munkafolyamatban részt vehettek, amit a törvény az önkormányzat kötelező feladatai közé sorol.

Az ágazati munkaerőhiány kezelése érdekében lehetőség nyílt arra is, hogy a vendéglátóiparban és a mezőgazdaságban is foglalkoztathassanak tanulókat. A főosztályvezető ismertette, hogy az e területen működő vállalkozások közül Hevesben 36 jelezte, hogy a diákmunkaprogram­ keretében szeretne fiatalt foglalkoztatni. Így összesen 79 ­nappali tagozatos hallgatónak tudtak helyet biztosítani e tevékenységi körökben. Forráshiány miatt egyetlen kérelmet sem kellett elutasítani.

Úgy vélekedett, ez a lehetőség mindenképpen segítséget jelentett a munkaerőpiac aktuális helyzete miatt. A vendéglátásban és a mezőgazdaságban működő munkáltatók által – a nyári hónapokra – bejelentett munkaerőigények egy részét a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai diákok közvetítésével tudták megoldani. Ezáltal csökkent a betöltetlen álláshelyek száma is.

Nyári munkán a hivatalban. A diákok tapasztalatszerzése is fontos szempontja volt a programnak Fotó: Berán Dániel

– A diákmunka segítségével a versenyszféra munkaadói át tudták hidalni a szezonális munkaerőhiányt a támogatott foglalkoztatás miatt – fogalmazott Fenyves Péter. Elmondta, a munkabér és a szociális hozzájárulási adó együttes összegének legfeljebb 75 százalékát kaphatták meg a vállalkozások támogatásként.

A Pénzügyminisztérium elvárása hétszáz diák bevonása volt, ezzel szemben megyénkben ez a szám magasabb volt, 746 tanulót foglalkoztattak. A munkaadók, valamint az önkormányzatok ­visszajelzése alapján elmondható, pozitív tapasztalatokat szereztek a diákmunkaerő­ alkalmazása során. A főosztályvezető szerint a munka révén szerzett korai sikerélmény elősegíti a fiatalok későbbi munkaszocializációs folyamatát is, vagyis feltehetően könnyebben illeszkednek­ be az adott környezetbe. Emellett – nem utolsósorban – a munkatapasz­talat megszerzésén túl még ­jövedelmet is szereztek.

Segített a támogatott foglalkoztatás

A fiatalkori inaktivitás csökkentése, a munkatapasztalat megszerzése érdekében jött ­létre 2013–2017 között a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett program. Ennek tapasztalatai alapján ­indította útjára idén a Pénzügyminisztérium, kibővített lehetőségekkel. A 16 és 25 év közötti fiatalok a kormányhivatalokon keresztül kérhették nyilvántartásba vételüket. Önkormányzati foglalkoztatás esetén legfeljebb két és fél hónapig, napi hatórás munkavégzést támogattak száz százalékig. Vállalkozásoknál maximum nyolcórás foglalkoztatás volt támogatható, ennél kevesebb esetén arányosan csökkent a hozzájárulás összege is. A program összköltsége idén hárommilliárd forint volt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában